Egy hete ismertek az Apple második negyedévének eredményei. Ugyan a számok is önmagukért beszélnek, egy infografika még szemléletesebbé teheti a vállalat üzleti trendjeit, valamint bevételi forrásainak megoszlását.
Hirdetés
 
Újra nagy zsák pénzt keresett az Apple a második negyedéves eredmények hivatalos bejelentése szerint, és bár voltak az elvártnál gyengébben muzsikáló területek (például a reméltnél félmillióval kevesebb eladott iPad), az óriásvállalat köszöni, rendben van. Az alábbi infografika azonban a részleteket is látványosan emeli ki, például azt, hogy bár folyamatosan megfejelik az előző időszakok eredményeit, a növekedés mértéke eléggé hektikus.

Érdemes újra megfigyelni, milyen hatalmas részt, 58 százalékot képvisel a vállalat bevételeiben az iPhone-forgalom, amelyhez képest eltörpül az iPadek, vagy még inkább a Macbookok és iMacek szerepe. Szakértők szerint hosszú távon rizikós ez az "erős egy láb mellett sok gyenge kis csáp" szemlélet, hiszen az iPhone egyfajta megközelítés szerint mégiscsak divatcikk, egy korra jellemző kedvenc, amelyet sok versenytárs fenyeget technológia, tudás, kényelmes használat szempontjából.



Az Apple saját magát is meglepte
Túrjunk bele az Apple pénztárcájába!
A Samsung is csordultig tömte a pénztárcáját

Indiai tehenek állnak az egyik legnagyobb szabású MI-program mögött

Az indiai Gudzsarátban zajlik a mesterséges intelligencia által vezérelt tejgazdálkodás eddigi legambiciózusabb alkalmazása, ami új szintre emelné a hatékonyságot világ legnagyobb tejtermelő országában.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.