Az év végéig eldől, Magyarországra helyezi-e központját az Elcoteq – mondta Jorma Vanhanen alapító, az igazgatóság elnöke, aki kitért Csányi Sándor szerepére is.
Két-három éve az európai részvénytársasági formában működő Elcoteq SE a világ legnagyobb szerződéses gyártói közt volt, de tavalyi 1,5 milliárd eurós bevétele kevesebb mint fele a megelőző évinek. A jelentések negyedévről negyedévre veszteségről szólnak, ennek mértéke csak az utóbbi hónapokban csökkent. Stabillá válhat a helyzet a következő hónapokban?

- Másfél évvel ezelőtt, gyakorlatilag egyetlen éjszaka alatt „állt meg a világ”. A forgalmi adatok azt tükrözik, hogy mi nagyon gyorsan reagáltunk. Pár év alatt bezártuk vagy eladtuk a német, az egyesült államokbeli, a román, az orosz és az egyik kínai üzemünket. Az észt tevékenység nagyobb részét pedig értékesítettük a Sony Ericssonnak. Tény, hogy a 25 ezer fős létszám így 10 ezer körülire csökkent, de ez egyúttal hatalmas lépés a nyereségesség újbóli megteremtése felé.

Magyarország eszerint viszonylag jól is járt, hogy a 7 ezer fős pécsi bázis létszáma „csupán” a felére csökkent?

- Így is mondhatjuk. Az Elcoteq számára ugyanis kiemelten fontos Magyarország. Nemzetközi terjeszkedésünk egyik első jelentős állomása volt Pécs, ahol az akkori legnagyobb partnerünk, a Nokia monitorgyárát vásároltuk meg 1998-ban. Azóta sok munkával magas szintű kompetencia központot alakítottunk ki ott, amelyre a jövőben is építeni fogunk.

Már elindult az elektronikai piac növekedése, még ha a válság előtti optimizmus nem is tért vissza. Szerencsésen átvészeltük a krízist, azóta új ügyfeleket szereztünk és újabb termékcsaládokat kezdünk gyártani.

Egyebek közt LED-es fényforrásokat fogunk összeszerelni a Philips világítástechnikai üzletágának, és Pécsett lesz az európai szervizközpontunk is, ahol főként mobiltelefonok javítását végezzük majd, elsőként a Nokia számára.

Ez jól hangzik, de úgy tudom, az egyik legnagyobb vevőjüket, a pécsi bevétel mintegy negyedét adó RIM-et elveszítették, így a BlackBerry telefonokat ezentúl a konkurens Celestica szereli össze Romániában. Igaz ez?

- A hír ebben a formában nem igaz, mert ugyan más partnert is talált a RIM, de az igényesebb okostelefononk gyártására Magyarország alkalmasabb. Különben is, az Elcoteq új stratégiájának lényege, hogy nem az árbevétel növelése a cél, különösen nem minden áron. Természetesen nagy örömmel látjuk az összeszerelésre fókuszáló tömeggyártással, vagy más megrendeléssel minket megkeresőket is, hiszen nem titok, hogy vannak felesleges kapacitásaink. Ugyanakkor főként a gyártás utáni szolgáltatásokat célozzuk meg, hiszen ezeknél jóval magasabb az elérhető profitráta, mi pedig rendelkezünk az ehhez szükséges tapasztalattal és szakértelemmel.

Ezt mutatja, hogy a Nokia megtisztelt minket bizalmával, és további nagy gyártókkal is tárgyalunk AMS szolgáltatások elvégzéséről. (A javítást, felújítást és modell-fejlesztést magában foglaló tevékenységeket a szakzsargonban after market services, azaz AMS néven említik – A Szerk.) A hagyományos összeszerelési üzletágban közben sikerült elérnünk, hogy a Sharp – Microsoft részére szállított – Kin nevű okostelefonját mi gyárthatjuk a kínai üzemünkben. Az Elcoteq kellően sok lábon áll, hiszen több – egyenként néhány tíz milliótól 100 millió euróig terjedő üzletet hozó – megrendelőnk van.

Hogyan illeszkedik ebbe a stratégiába a cég központjának Magyarországra telepítése? A hírek szerint ugyanis rövidesen Luxemburgból ide helyezné székhelyét az Ön által alapított Elcoteq. Így van?

- Határozottan mérlegeljük ezt a lehetőséget. Az év végéig szeretnénk erről döntést hozni. Az ország kiváló emberi és földrajzi adottságokkal rendelkezik, és előnyt jelent a politikai stabilitás is. Közben pedig megváltozott a piaci helyzet és az európai jelenlétünk hangsúlya is.

Iparági szakértők szerint elsősorban a szükséges forgóeszközhitelek miatt jönnének ide, hiszen az európai géppark és az ingatlanok nagyobb része is itt van, így könnyebben hitelezhető a csoport. Nem is beszélve Csányi Sándor OTP-vezér jelenlétéről az Elcoteq új igazgatóságában…

- A végéről kezdeném: Csányi úr nem bankárként, hanem magánemberként, pontosabban Magyarországot jól ismerő, helyi nagyvállalatokat is sikerrel menedzselő profi üzleti szakemberként van jelen az Elcoteq igazgatóságában. Az OTP Bank szerepe a cég hitelezésében egyelőre nem merült fel. Különben is, az elmúlt hónapokban sikerrel biztosítottuk a szükséges likviditást a nemzetközi vállalatunknak. Kamatozó adósságok felszámolásával 100 millió euróval emeltük a cég alaptőkéjét. Ezzel egyidőben megújítottuk 100 millió eurós bankkölcsönünket, amely így 2011 június végén jár le. Emellett az év végéig további tőkebevonást tervezünk, méghozzá új részvények kibocsátásával.

Milyen nagyságrendű lesz a tőkebevonás, és hogyan befolyásolja majd a tulajdonosi struktúrát?

- Nincs még döntés, így a részletekről sem tudok nyilatkozni.

Akkor térjünk vissza a stratégiai kérdésekhez. Jelenleg az Elcoteq és a hasonló cégek nagyon szerény mérnöki, illetve kutatás-fejlesztési tevékenységet végeznek, és a beszállítói lánc is enyhén szólva hiányos. Változhat ez, ha idehozzák a székhelyet?

- Az AMS stratégia egyúttal azt is jelenti, hogy képzettebb munkaerőre is szükségünk lesz, így remélhetőleg Pécsett is bővül ilyen kollégákkal a létszám. Jónak tartom Orbán miniszterelnök úr frissen bejelentett adócsökkentési lépéseit, hiszen ez a mi beszállítóinkat jobb helyzetbe hozza. A magasabb hozzáadott értékkel bíró, így több képzett gyártó és alvállalkozó partnert is igénylő AMS szolgáltatásokat pedig sokkal szívesebben rendelik meg a drágább telefonokhoz mind a gyártók, mind a mobilszolgáltatók. Magyarországon mi hosszabb távra tervezünk, s a központunk ide költöztetésével a vázolt új stratégiánk sikeres megvalósításának is nő az esélye.

Ezek szerint drágább telefonokat, esetleg luxus készülékeket gyártanának?

- Ahogyan említettem a fő irány a szerviz, és más AMS szolgáltatások. Amerikában az iPhone-ok magas hányadára biztosítást kötnek, így sokkal sűrűbben meg is javítják ezeket, míg a 20 eurós mobilokat inkább eldobják, ha meghibásodnak. Ráadásul a mobilszolgáltatóknak is érdeke, hogy a netképes telefonokat egy napra se tegyék le az ügyfeleik, inkább cserekészüléket biztosítanak számukra, hogy az adatforgalmi üzlet folyamatosan virágozzék.

(Az interjú a Figyelő 2010/24. számában jelent meg.)


Az Intel segítségével valósulhat meg Elon Musk szörnyeteg csipgyára

Az Intel is csatlakozik a SpaceX-hez és a Teslához a texasi üzemek felépítésében, bár annak részletei egyelőre nem világosak, hogy milyen mértékben járul hozzá a járműveket, humanoid robotokat és MI-adatközpontokat is kiszolgáló Terafab projekthez.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.