Ellenszélben ■ A Surface felbukkanásakor azonnal megindultak a találgatások arról, hogy miként fogja ez átalakítani a cég számítógépgyártókkal fennálló, szoros kapcsolatrendszerét. A Windows operációs rendszer és az Intel processzorok hosszú évekig szolgáltattak kiváló alapot a pc-ket készítő gyártóknak. A Microsoft terméke így kényelmes monopolpozícióba került az asztali gépeken, miközben a pc-gyártók koncentrálhattak a hardverek fejlesztésére. Sokáig úgy tűnt, ez a szimbiózis marad a tabletek esetében is, ám a nyári bejelentéssel ezt villámgyorsan áthúzta a Microsoft.
A windowsos táblagépről először alig néhány napon belül nyilatkozott az Acer: a távol-keleti gyártó próbálta bagatellizálni a Surface jelentőségét, és arra kérte a Microsoftot, hogy inkább koncentáljon a Windows 8-ra. Lényegében ezt erősítette meg most az Acer első számú ember, aki a Financial Timesnak nyilatkozva ostorozta a Microsoft döntését. JT Wang igen nyersen fogalmazva közölte, hogy szóltak a redmondiaknak, hogy alaposan fontolják meg ezt a döntést, ha kell, akkor akár kétszer is, mert olyasmibe ártják magukat, amihez egyáltalán nem értenek. (Hogy a Microsoft miként szerepel hardvergyártóként, arra pozitív és negatív példákat is találhatunk a múltból.)
Az Acer-főnök nyilatkozata egy nem különösebben burkolt fenyegetést is tartalmat, miszerint az Acer is átgondolja, kivel áll össze a számítógépek gyártásánál, ha a redmondiak nem visszakoznak. Ez azonban inkább tűnik egy üres blöffnek, mint komoly fenyegetésnek, különösen a nem túl acélos pc-eladások fényében, illetve arra gondolva, hogy a Windows 8-tól várják legtöbben a számítógépes eladások újbóli felfutását.
Természetesen a Microsoft a döntés meghozatala előtt is tisztában volt azzal, hogy ilyen éles konfliktusokat kell felvállalnia, így nem valószínű, hogy visszakozik. Az viszont már esélyesebb, hogy egyfajta kompomisszumra törekedve nem dobja be magát teljes lendülettel.
Kicsiben játsszák meg? ■ Könnyen lehet, hogy a cég nem feltétlenül akar milliószámra eladni új gépéből - legalábbis nem azonnal. A fokozatos bevezetés segíthetne a partnerekkel folytatott egyeztetésben, azok megnyugtatásában és kompromisszumos javaslatok kidolgozásában. Sőt, a kisebb spektrumú piacra lépéssel egy esetleges kudarc esetén is könnyebben mehetne a visszavonulás. Ha nem fogadja a piac kedvezően a terméket, a Microsoft úgy tehet, mintha csak referenciatabletnek gondolta volna a Surface-t, ami csak a többi partner saját megoldásának támogatására készült azzal az ötlettel, hogy kezdeti lökést adnak a rendszer iránti keresletnek.
Piaci stratégiák ide vagy oda, meglehetősen nehéz elképzelni, hogy fog zajlani egy olyan szűk körű bevezetés, mint amiről hallani lehetett. Korábbi információk alapján első körben csak a Microsoft egyesült államokbeli hagyományos üzleteiben és online boltjában lehet majd kapni a táblagépet. Ezzel a modellel már több rekordszintű bevezetést levezényelt a nagy rivális Apple. Azonban ehhez az is hozzátartozik, hogy almás boltból Amerika-szerte közel háromszáz van, mközben a Microsoft mindössze húsz üzletet tart fenn az USA-ban. Ha valóban csak utóbbiakban lehet majd először Surface-t venni, akkor az érdeklődők kezdhetik gyakorolni a sátorállítást és a tömegben való érvényesülés különböző fizikai trükkjeit.












