A büntetés nyilvánvalóan a legrosszabbkor jön a kanadai vállalatnak, amely június másodikán zárt pénzügyi negyedévében 2,8 milliárd dolláros bevételt és 518 milliós veszteséget jelentett, szemben az egy évvel korábbi 4,9 milliárdos bevétellel és 695 millió dolláros nyereséggel. A korábban elsöprően sikeres RIM jelenleg azért küzd, hogy megőrizze relevanciájának maradékát. Ez kívülről nézve lehetetlen feladatnak tűnik, mivel az Apple eszközei és az androidos készülékek gyakorlatilag letarolták a BlackBerry piacát, az új BlacBerry 10-es operációs rendszer kiadása pedig egyre késik.
Volt már ilyen ■ Ugyancsak a RIM-hez kapcsolódik az a 2006-os megállapodás, amelynek alapján a cég 612,5 millió dollárt fizetett az NTP nevű szabadalmi trollnak, mival az a birtokában lévő, üzenetküldéssel kapcsolatos oltalmak segítségével még a BlackBerryk amerikai forgalmazását is megakadályozhatta volna. Érdekesség, hogy a szóban forgó szabadalmakat abban az időben még nem is véglegesítette, sőt kéőbb vissza is dobta a helyi szabványügyi hivatal, ami a hatalmas összegű sarccal együtt világosan jelezte a máig érvényes szabadalmi rendszer alkalmatlanságát.
Gyakorlatilag vége a BlackBerry gyártójának
Európában végleg megbukott az ACTA
30 milliárdot trollkodtak össze szabadalmi perekben
Európában végleg megbukott az ACTA
30 milliárdot trollkodtak össze szabadalmi perekben
Persze a RIM nem csak alperesként szokott felbukkanni a hasonló ügyekben, hiszen korábban, a 2000-es évek elején maga is előszeretettel használta szabadalmi portfólióját, hogy a bíróságra rángasson más piaci szereplőket. Üzenet- és adathálózata mellett éppen ez a portfólió lehet az egyik legértékesebb kincse, ha valóban sor kerül a vállalat egészben vagy részlegenként történő eladására. Az USA Today által megszólaltatott szakértő szerint a RIM szabadalmai mindenképpen többet érnek 1 milliárd dollárnál, de ha az Apple, a Google, a Microsoft és a Samsung beleugrik egy licitháborúba, a győztes ennek a négyszeresét is kifizetheti. Összehasonlításképpen: a Research In Motion teljes piaci kapitalizációja ebben a pillanatban 3,6 milliárd dollár.















