Az Amazon megnyitotta androidos szoftverboltját Kínában, és hamarosan 200 további országban indul el az Appstore for Android.
Hirdetés
 
Az Amazon nem ült tétlenül az elmúlt hónapokban, aminek egyik csalhatatlan jele, hogy minden különösebb felhajtás nélkül, csendben megnyitotta androidos szoftverboltját a kínai felhasználók előtt. Az Amazon Appstore for Android kínai verziója ingyenes és fizetős alkalmazásokat egyaránt kínál, amivel sikerült megelőznie a Google-t, mivel utóbbi kizárólag ingyenes appokkal szolgál a kínai piacon. 

Vár Kína  A vállalat eddig is szépen lassan közelített a hatalmas lehetőségekkel kecsegtető országhoz. Hat hónappal ezelőtt elindította az elektronikus könyveket kínáló Kindle Store-t, amihez androidos és iOS alapú alkalmazás is társult. A terjeszkedés arra enged következtetni, hogy az Amazon hamarosan további országokban is piacra dobja a Kindle táblagépeit, még nagyobb piacot biztosítva a könyveinek és az alkalmazásoknak. Sőt, a pletykák szerint a tervek között ott szerepel egy régóta emlegetett Amazon okostelefon gyártása is, ami végül teljes mértékben lefedné a felhasználók igényeit.


Az Amazon kínálatát Kínában a helyi fejlesztőkkel szeretnék alaposan felturbózni, aminek érdekében elindult egy kínai nyelvű fejlesztői oldal, ahol a szintén kínai nyelvű alkalmazások feltöltésére nyílik lehetőség. Ezzel a megoldással érné el az Amazon, hogy a Kínában eddigi is működő, alternatív alkalmazásboltok kínálata átvándoroljon az övébe, még nagyobb előnyt szerezve ezzel a Google előtt. Az Amazon Appstore másik előnye az lesz a Google Play Store-al szemben, hogy az alkalmazások nem utólagos, automatizált vizsgálaton esnek át, hanem azokat a boltba felkerülés előtt vizsgálják. Így elkerülhető, hogy vírusokkal és egyéb rosszindulatú kódokkal ellátott appok kerüljenek fel a felhasználók mobiljára.

Beindulhat az Amazon gőzhenger  Ez a terjeszkedés a vállalat korábbi bejelentésétől független akció, és a kínai megjelenéssel nem jár együtt a korábban beígért országok bevonása a rendszerbe. Az Amazon saját androidos store-ja hamarosan közel 200 országgal fog bővülni, amennyiben a cég április közepén közzétett bejelentését vesszük alapul. A lépésről már tavaly lehetett tudni, de a konkrét országokról, illetve a fejlesztőknek biztosított eszközökről akkor még nem volt szó. Jelen pillanatban tehát azt lehet tudni, hogy az eredetileg is Amazon Appstore kompatibilis államok (USA, Egyesült Királyág, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és japán) a közeljövőben 194 további országgal bővülnek.

Mivel az Amazon pontos határidőt nem említett, így csak tippelgetni lehet, hogy mikor indul meg az Amazon „hadjárata”, aminek egyébként Magyarország is részese lesz. Amikor viszont megtörténik, úgy a Google alapos hátrányba kerül a maga 134 országával (ennyi piacon van jelen a Play Store), ami még akkor is érdekes fejlemény, ha tudjuk, hogy a Google katalógus sokkal több appot tartalmaz, illetve az indulás után sokáig több felhasználóval is fog rendelkezni.

Európai invázióba kezdhet az Amazon 
Az Amazon brutálisan bekeményít a tabletpiacon
Az iPad mini miatt több Amazon tablet fogyott 

Az Amazon Appstore for Androidról nem csak a cég hardverein (Kindle sorozat) használható alkalmazásokat lehet letölteni, hanem rengeteg olyan szoftver is megtalálható rajta, ami bármely androidos mobilon használható. Sőt, a Google időszakos, inkább csoportos akcióival szemben az Amazon minden egyes nap ingyen kínál egy olyan alkalmazást, ami egyébként fizetős lenne.

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.