Steve Jobs és cége sem akar lemaradni a mostanában fellángoló mobilos cégvásárlási hullámról - az Apple most két új startupot tett a bevásárlókosárba.

Az Apple bűvkörébe most a mobilos alkalmazásokat fejlesztő Siri Inc. és a félvezető-fejlesztő Intrinsity került. A vállalat most épp intenzív bevásárló időszakát éli, hiszen januárban vásárolt már mobilos hirdetési szolgáltatót a Quattro Wireless, valamint online zeneszolgáltatót a LaLa Inc. személyében.

Mobilpiaci (h)idegháború | A szakértők szerint az Apple felvásárlási rohamát valószínűleg a versenytársak hasonló aktivitásai is gerjesztik, főleg a Google-é, amely már nyolc idei felvásárlást jelentett be a mobilpiacon mind hardveres, mind pedig szoftveres és hirdetési területeken. Ráadásul új mobilpiaci rivális is születhet, köszönhetően a HP Palmmal kapcsolatos terveinek.

A New York-i Needham & Co. elemzője, Charlie Wolf szerint igazi fegyverkezési verseny indult el: "A Google és az Apple között egy újfajta erőfitogtatás kezdődött, ahol a megvásárolt cégek és technológiák jelentik a fegyverarzenált. A Google már lépett, és most az Apple kényszerül arra, hogy hasonló méretű akvizíciókkal válaszoljon."

Több mint 23 milliárdos, azonnal mobilizálható készpénzének köszönhetően az Apple előtt hatalmas lehetőségek állnak jól hasznosítható startupok felvásárlására. Steve Jobs vállalata még azt is megengedheti magának, hogy a kiküldött ajánlatokra mindössze háromórás (!) gondolkodási időt hagy, így teljes mértékben elkerülve a lehetséges üzlet korai nyilvánosságra kerülését és ezáltal az ellenajánlatokat. Ha pedig azt az összeget is számításba vesszük, amelyet az Apple befektetéseinek felszabadításával mobilizálhat, 41,7 milliárd dolláros költőpénzt kapunk, míg a Google "csupán" kissé több, mint ennek felét, 26,5 milliárdot tud felmutatni.

Persze hosszabb távú ajánlatok is lehetnek a háttérben, ezekre viszont az Apple különböző szabványügyi kérelmeiből lehet következtetni - nemrég védettek le például egy mobilos fizetésekkel és érintőképernyős megoldásokkal kapcsolatos szabványcsomagot, amellyel kapcsolatban a bennfentesek máris tudni vélik, hogy a Vivotech nevű kaliforniai vállalat is célkeresztbe került - ők arról híresek, hogy olyan technológiát fejlesztgetnek, amely segítségével a mobiltelefont a pénztárgép előtt aktiválva lebonyolíthatjuk a fizetést. Az Apple egyébként épp tavaly vett fel egy befektetési bankárt kifejezetten a felvásárlások gyorsabb és professzionálisabb levezénylésére.

Steve Downing, az Apple szóvivője nem kommentálta a konkrét cégneveket: "Az Apple folyamatosan vásárol kisebb technológiai cégeket, de belső szabályrendszerünk alapján soha nem adunk ki ezekről előzetes tájékoztatást" - magyarázta. Steve Jobs 1997-es visszatérését követően a vállalat összesen 13 akvizíciót hajtott végre, ebből ötöt az utóbbi hét hónapban.

Persze nem csak a fegyverkezési verseny hajtja a vállalatokat, néha csak azért vásárolnak meg valamilyen céget, hogy arra ne a versenytárs tegye rá a kezét. Így lehetett volna ez tavaly a mobil hirdetésekkel foglalkozó AdMob esetében is, amelyért szabályos harcot vívott a Google és az Apple, a csatából pedig Jobs és vállalata vesztesként távozhatott. Később az Apple-vezér is elismerte: "A Google csak azért vásárolta meg az AdMob-ot, mert nem akarták, hogy mi tegyük meg". A 750 milliós Google-AdMob üzlet most épp az amerikai törvényhozás engedélyére vár.
 

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.