A japán elektronikai óriás rekord veszteséget könyvelt el március végén lezárt pénzügyi évében. A hosszú ideje botladozó vállalat ezúttal is a körülményekre hivatkozik, de az átszervezések nyomán jövő ilyenkorra már jelképes nyereséget ígér.
Hirdetés
 
A negyedik esztendeje veszteséges Sony a május 10-én kiadott éves pénzügyi jelentésében is számtalan, rajta kívül álló dologgal magyarázza a kiábrándító eredményeket. Ezek között megtalálhatók a kedvezőtlen gazdasági környezet és folyamatosan erősödő jen hatásai, a gyárakat és beszállítókat érintő thaiföldi áradások és a Japánt sújtó földrengések, illetve a fogyasztás globális visszaesése. A vállalat a március 31-én végetért pénzügyi évet 5,7 milliárd dolláros mínuszban zárta, jócskán megfejelve a tavalyi, 3,3 milliárdos veszteséget, 81 milliárd dolláros forgalma pedig közel 10 százalékos éves visszaesést mutat.

Ugyanaz a lemez  A felsorolt körülmények valóban komoly tehertételt jelentettek a Sonynak. A jen például 8,5 százalékkal erősödött a dollárhoz képest, ami a cég az eladások 5 százalékos csökkenésével együtt is komolyan megérezhetett, a természeti katasztrófák nyomán pedig a közvetlen anyagi kár, az üzemek leállása és a járulékos költségek egyenként is 100 millió dolláros nagyságrendben apasztották a vállalat számláját. A pénzügyi évben végrehajtott átszervezések ugyancsak pénzbe kerültek. A Sony kivásárolta közös vállalkozásukból az Ericssont, és eladta részesedést a Samsunggal alapított S-LCD-ben, amin önmagában is 770 millió dollárt bukott. Mindezek ellenére a sikertelenség legfontosabb oka ugyanaz, ami korábban is volt.



Az üzemek már nincsenek víz alatt, de a Sony még mindig pácban van


Az emberek nem vásároltak elég televíziót (talán már volt nekik), a mobilpiacon az Apple és a Samsung mellett mindenki csak a morzsákat szedegeti, és a játékiparban is egyre nagyobb a verseny, ahogy a konzolok mellett sokan játszanak közösségi hálózatokon, táblagépeken és okostelefonokon. A vállalat konzumer és professzionális elektronikai részlegei masszív, nagyjából 3 milliárd dolláros működési veszteséget termeltek, amit sem a Sony Music, sem a Sony Pictures, sem a stabilan teljesítő pénzügyi szolgáltatások üzletág nem tudott pozitívba fordítani. Az elektronikai óriáscégről sokat elárul, hogy utóbbi már régóta a legjobban teljesítő ágazata, ezúttal 10,6 milliárd dolláros bevételt és 1,6 milliárdos nyereséget termelve.

De most, de most  A Sony természetesen szebb jövőt ígér, és a következő év végére már 30 milliárd jenes (jelenlegi árfolyamon nagyjából 375 millió dolláros) profitra számít. A konzumer termékek esetében a vállalat az eladások volumene helyett a jövedelmezőség növelésére készül, önálló telefongyártóként pedig az előző évi 22,5 millió helyett már 33,3 millió okostelefont értékesítene. Ennek kapcsán a legtöbben arra számítanak, hogy a készülékekben megjelennek bizonyos PlayStation-technológiák, amelyek révén lehetségessé válna a termékek erősebb piaci megkülönböztetése.

Több pénzből maradt kevesebb a Magyar Telekomnál
Stabil múltat és ködös jövőt jelentett a Cisco

A Sony nemrég kinevezett vezérigazgatója, Hirai Kazuo 6 százalékos létszámleépítést jelentett be, ami 10 ezer elbocsátást jelent majd 2012 során. Az új vezető a mobil eszközök, a játékok és a ipari beszállítóként a digitális képalkotás területén vár látványos eredményeket. A piaci elemzők ezzel együtt szkeptikusak.

A Bloomberg például tokiói befektetési alapok képviselőiét idézi, akik szerint a Sonynak valóban innovatív termékeket kellene bemutatnia, amelyek viszont ritkán ugrálnak elő a semmiből. A cégen belül tényleges strukturális változásokra volna szükség, nem csak a költségek felszínen zajló lefaragására. Szerintük a Sony egyelőre nem tud kitörni abból az üzleti modellből, amely az erős verseny miatt már képtelen jövedelmezően működni; egyikük megfogalmazása szerint a mostani intézkedések is "csak a vérzést próbálják elállítani".

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.