Bár kiemelkedő bevételről és a várakozásokat meghaladó mértékű profitról tudott beszámolni negyedéves jelentésében az IBM, a részvényárak négy százalékkal csökkentek a kevés újonnan kötött szolgáltatási szerződés miatt.

Az IBM Corp., a világ legjelentősebb informatikai szolgáltató vállalata friss negyedéves pénzügyi eredményei alapján érdekes kettősséggel küzd. Hiába ért el kimagasló bevételt és nyereséget, a hosszú távú működés szempontjából kulcsfontosságú új szolgáltatási szerződések összértéke immár a harmadik negyedévben csökkent.

A jövő bevétele A befektetők nem véletlenül érzékenyek a szolgáltatásokra, hiszen a vállalat bevételének közel 60, profitjának pedig több mint 40 százalékát ez az üzletág adja. A hírre, hogy ismételten, ezúttal 7 százalékkal zsugorodott az új szerződéskötések értéke, erős eladási hullám indult el. A cég papírjai a bejelentést követően 4 százalékot estek.

Mindez annak ellenére történt, hogy a negyedév alapszámai meghaladták az elemzői konszenzust. A 24,3 milliárd dolláros összbevétel 12 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet. Ebből a cégnél maradó profit nagysága megközelíti a 3,6 milliárdot, ami részvényekre lebontva 2,82 dollárt jelent. Pénzpiaci szakértők 2,75-ös szintet prognosztizáltak.

Jó negyedéves eredmény mellett negatív előjel az IBM-nél
Az IBM szerint lehet élhetőbb egy város
Újabb céget tett bevásálókosarába az IBM


Az IBM az eredmények fényében idén immár harmadszor módosította pozitív irányban éves várakozásait. Jelenleg 11,4 dollár profitot várnak részvényenként a 2010-es periódusban, ami 10 centtel több az elemzők által becsült értéknél.

8 nap a világ Érdemes figyelembe venni azt is, hogy a cég október 8-án kötött 1,8 milliád dolláros együttműködési szerződést az ABN Amro Group-pal. Ha erre a megállapodásra néhány nappal korábban kerül szignó, akkor az új szolgáltatási szerződések összértéke nem csökkent, hanem emelkedett volna.

Ennek megfelelően befektetési szakértők vételre ajánlják a 142,83-as szintről néhány óra alatt 137 közelébe süllyedt papírt. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az IBM részvényei egész évben a 125-130 dolláros sávban mozogtak, ám szeptember eleje óta lassú, de egyértelmű emelkedésbe kezdtek.

Felvásárlási dömping Sam Palmisano, a cég elnök-vezérigazgatója azt reméli, öt éven belül elérik a részvényenkénti 20 dolláros profitszintet, aminek a szoftverrel kapcsolatos bevételek már több mint a felét fogják adni. Úgy véli, az elmúlt időszak felvásárlásaival olyan területeken tudnak fejlődni, mint például az analitikai szoftverek és szolgáltatások és a cloud computing. A vezető szintén nagy lehetőséget lát a Smarter Planet kezdeményezésben, amely az épületeket, úthálózatot intelligensebbé tételét célozza digitális szenzorok beépítésével.

Az IBM első számú embere folytatni kívánja a felvásárlási kampányt. Az elmúlt három hónapban hét céget, köztük az adattárház-analitikában érdekelt Netezzát 1,8 milliárd dollárért megvásárló óriásvállalat tehát valóban jó úton jár ahhoz, hogy az öt évre erre tervezett 20 milliárdos keretet teljesen kihasználja.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.