A karcsúság a PC-piacon is nyerő

Három számjegyű növekedési rátát jelez az idénre és a következő évre is az ultravékony számítógépek piacán az IHS iSuppli. Az amerikai cég elemzői szerint már most ez a termékkategória számít a fő hajtóerőnek a PC-piacon, amely összességében viszont a fénykorához képest olyan, mintha Csipkerózsika-álmot aludna.

Az idén több mint hétszer annyi hordozható ultravékony számítógép kerül a világpiacra, mint tavaly. Az IHS iSuppli legfrissebb előrejelzése szerint ebből a termékcsoportból 27,6 millió darabot szállítanak a gyártók, szemben a tavalyi kevesebb, mint 4 millióval. Az ultravékony kategória nemcsak az inteles ultrabookokat foglalja magában, hanem a többi márka hasonlóan vékony és könnyű mobil eszközeit, köztük az Apple-féle MacBook Airt is.

Ki a király? Az ultravékony csoportból a már említett valódi ultrabookok képviselik a legnagyobb arányt, számszerűen 80 százalékot.  Az ultrabookok noteszgépeknek számítanak, amelyek az Intel által meghatározott – nemcsak karcsúsági  –  kritériumok egész sorának kell, hogy megfeleljenek, kezdve a processzornál, ami Sandy Bridge, vagy Ivy Bridge lehet. Akkumulátoruk üzemideje nem lehet kevesebb  öt óránál, de az is elvárás velük szemben, hogy „mély álmukból gyorsan ébredjenek”. 

72 milliós eladást
lát reálisnak az ultravékony gépekből jövőre, ötéves átlagban pedig kényelmes duplázódásra számít az iSuppli.
Az ultravékony kategóriában jövőre is marad az újabb három számjegyű – mintegy 161 százalékos – növekedés, ami 2013-ben 72,1 millió piacra dobott eszközt jelent. A termékcsalád menetelését 2016-ig jelzi előre az iSuppli, akkor a leszállított mennyiség elérheti a 181 milliót, ami ötéves átlagban évi 116 százalékos bővülést jelent. Ugyanezen időszak alatt a teljes hordozható PC-piac növekedése mindössze 8,7 százalék körül alakulhat. A piackutatók szerint 2016-ban az ultravékony eszközök a hordozható piac 56, míg a teljes PC-piac 38 százalékát képviselik majd, utóbbiba beleértve az asztali gépek és a notebookok mellett a belépőszintű szervereket is.

Változó igények Az első ultrabookok tavalyi megjelenése szinkronban van a fogyasztói igények változásával – vélik az iSuppli szakértői. Az új termékek soha jobbkor nem is jöhettek volna.  A felhasználók elvárásai az okostelefonok és a táblagépek megjelenésével egyre inkább a valódi mobilitás felé irányulnak, beleértve a folyamatos üzemmódot és az internetkapcsolatot, miközben meg akarják tartani azt a számítógépes tudást, amit a hagyományos asztali gépeknél, vagy a notebookoknál megszoktak. Ennek eredményeként a PC-piac az utóbbi évtized legjelentősebb átalakulásán megy keresztül.    

Kínálatból az év hátralévő részében sem lesz hiány, a piacot részben az Intel harmadik generációs Ivy Bridge processzorcsaládja hajtja, de a további élénkülésben szerep juthat a Microsoft új Windows 8 operációs renszerének. Az elemzők információi alapján csak ultrabookokból legalább száz új modell várható az év végéig.

Eltérő vélemények Miközben az iSuppli az egekbe meneszti az ultrabookokat, az IDC féléves jelentése szerint, eddig nem történtek csodák a PC-piac egyik legdivatosabbnak kikiáltott szegmensében: az ultrabookok még mindig nem fogynak annyira jól, mint ahogy azt az Intel tervezte. A processzorgyártó azt vizionálja, hogy az év végére minden negyedik eladott notebook ultrabook lesz.

Magyarországon júniustól jelentek meg sorban az új ultrabook-generáció első darabjai a különböző gyártók kínálatában. Mint ahogy megírtuk, a hazai PC-piacra mindenképpen ráfér a vérfrissítés, bár vélhetően az 1000 dollár körüli ultrabookok miatt itthon nem fogják tömegesen lerohanni a boltokat a vásárlók a 2010-től zsugorodó piacon.

Egészség, kevesebb dugó, szerethetőbb közösségi közlekedés »

Okostelefon-alkalmazás a hosszabb életért, közösségi térinformatika a kevesebb dugóért és GPS-es távolsági buszok a szerethetőbb tömegközlekedésért. Az Invitel InnoMax díjakat idén elsősorban olyan vállalatok kapták, amelyek a modern technológia segítségével, a közösségi érdekek mentén voltak képesek innovatív megoldásokra. (x)