Bátornak, innovatívnak tartja cégét, és az elkövetkező hónapokban újabb nagy sikereket vár Steve Ballmer, a Microsoft Corporation vezetője. A The Seattle Times-nak adott interjúban azt is bevallotta, hogy minden nap aktív a Facebookon. Azt viszont nem árulta el, a 11 Steve Ballmerből melyik is ő valójában.

Az éves nagy vállalati összejövetelen volt alkalma a The Seattle Times újságírójának interjút készíteni Steve Ballmerrel, a Microsoft első számú emberével. A korábban több alkalommal is meglehetősen élesen fogalmazó vezérigazgató ezúttal inkább egy bizánci diplomatába öltött választási beszédet tartó, profi politikusra emlékeztetett.

Igyekezett a lehető legmagabiztosabbnak tűnni, és még az elismert hibákat is megpróbálta hasznosnak láttatni. Mindeközben úgy dicsérte a konkurenciát, hogy szavaival egy árnyalatnyit sem gyengítette a Microsoft potenciálját a piacért vívott harcban.

Bátor lépések | Ballmer szerint a vállalat az utóbbi időben több bátor lépést is tett, ami egészen rövid időn belül meg fogja hozni az újabb jó eredményeket. Konkrétan a Windows Phone 7-et, a Kinect játékvezérlőt és az Internet Explorer friss, 9-es változatát említette, mint kiemelkedő lehetőséggel bíró termékeket.

A Windows Phone 7-tel kapcsolatban világossá tette, hogy első körben nem a közvetlen bevételszerzés a céljuk, hanem a mobil operációs rendszer minél szélesebb körben való elterjesztése. Ballmer elégedetten dörzsölte tenyerét, amikor arról beszélt, hogy az emberek imádni fogják az új készülékeket.

Bukásból haszon | Természetesen nem maradhatott ki a szembesítés a minden idők egyik legnagyobb bukását produkáló Kin telefonnal. A kudarcot Ballmer elsősorban a fókuszálás hiányával és a nem elég radikális megközelítéssel magyarázta, rögtön hozzátéve azt, hogy mindez csak erősítette a céget abban, hogy a jövőben a megfelelő úton járjanak.

A valaha távoli területeken tevékenykedő, de egyre inkább egymás piacába nyomuló óriáscégekkel kapcsolatban Ballmer nem győzte dicsérni a konkurenciát. Kiváló ellenfélnek minősítette az Apple-t, a Google-t, az Oracle-t és a VMware-t is, ugyanakkor világossá tette, hogy a Microsoft képes ezekkel a vállalatokkal versenyre kelni és feléjük kerekedni.

A kellemetlen, leépítéseket firtató kérdést ugyan megpróbálta elütni azzal Ballmer, hogy egy ekkora vállalatnál mindig vannak befejezett projektek, átszervezések, de összességében az derült ki, hogy valószínűsíthető a cég további karcsúsítása. Arra viszont teljesen kitérő választ adott, hogy ő maga meddig szándékozik a vezetői székben maradni.

A vezérigazgató szerint pozitív üzenet a piacnak az, hogy a Microsoft saját részvényeit vásárolja fel, hiszen ezzel az önmagukkal és a jövőbeli eredményekkel kapcsolatos magabiztosságot sugározzák.

Steve Ballmer likes Facebook | Zárásként kiderült, hogy Steve Ballmernek nemcsak hogy van saját Facebook adatlapja, de minden nap be is néz a világ legmeghatározóbb közösségi oldalára. Azt viszont a várható baráti felkérések özöne miatt nem volt hajlandó elárulni, hogy az oldalon fellelhető 11 Steve Ballmer közül melyik is ő valójában.

A Temuról szólt az első negyedév a hazai e-kereskedelemben

A hazánkban alig több mint fél éve megjelent kínai webshop mellett nehéz labdába rúgni a magyar kereskedőknek - derül ki egy ma közzétett kutatásból.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.