Nehezen fizeti számláit a hazai informatika egykori zászlóshajója, az Albacomp. A vezetés a cég átszervezésétől és többségének eladásától várja a kilábalást - értesült a Figyelő.
Három hónappal a fizetési határidő után, többszöri felszólításra kapta csak meg követelését az Albacomp Zrt. egyik beszállítója, pedig a szóban forgó tétel alig volt 100 ezer forintnál magasabb összegű. A Figyelőtől anonimitást kérő társaság még szerencsésnek is mondhatja magát, hiszen vezetői olyanokról is tudnak, akiknek tízmilliós tételekkel tartozik az 1985 óta működő magyar informatikai vállalat.

Az Albacomp idei első negyedéves pénzügyi jelentése nem utal gondokra. Az első három hónapot 3,5 milliárdos bevétel mellett pozitív eredménnyel zárta a cég, 2010 egészére pedig 15 milliárdos forgalmat és 300 milliós nyereséget vár. Az optimizmust azonban megkérdőjelezik a gyászos tavalyi adatok.

A fellendülést, a recesszió enyhülése mellett, az átszervezéstől és karcsúsítástól várják. Fiatalították a menedzsmentet, hétről kettőre csökkentették a divíziók számát, és a dolgozók mintegy felét elbocsátották, a létszám így 300 fő alá csökkent. A társaság továbbra is gyárt számítógépeket, de mostantól sokkal inkább a szolgáltatásokra és a rendszerintegrációra koncentrálna.

Április óta hivatalos, amiről már egy-két éve pletykálnak: a vállalat befektetőt keres. Az Albacomp 51 százaléka eladó. A cégnek legalább 600 millió forint friss tőkére lenne szüksége.

Minárovits János vezérigazgató a Figyelőnek azt közölte, hogy "két komoly érdeklődő van, egy külföldi és egy magyar", de erről nincs több mondanivalója. A vetélytársak közül csak a Synergontól nyilatkoztak a Figyelőnek, de ott is csak annyit, hogy a társaság "még nem mérlegelt" egy esetleges Albacomp-akvizíció lehetőségét.

(További részletek a Figyelő hetilap csütörtökön megjelenő 2010/30. számában olvashatók.)

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.