A hannoveri szakkiállításra még mindig maradtak bejelenteni való tabletek, hiba volt azt hinni, hogy a CES-en és a Mobile World Congressen minden puskaport ellőttek a gyártók. Több magyar vonatkozású bejelentésre is sor került, és díjat is kapott több hazai megoldás.
Slate, tablet, slim PC: sokféleképpen nevezik az idei CeBITen bemutatott táblagépeket, egy biztos: az újdonságok még mindig potyognak a gyártók zsebéből. Az MSI, az Asus friss modelljei mellett a Pierre Cardin divatcég nevével fémjelzett tableteket is találtunk, a márciusi trend pedig a "több androidos modell mellett elfér egy Windows 7-es is" szlogent követi.

Droid az ablakban: 1. menet Az Asus négy tabletet mutatott be, melyből három Honeycomb, egy pedig Windows 7 alapú. A helyi interjúk alapján a gyártó az Androidot jóval flexibilisebb és tabletbarátabb rendszernek tartja, de gondolt azokra is, akik inkább a PC-s alkalmazások nagyobb kompatibilitását szeretnék elérni tableten is, miattuk fejlesztették ki a windowsos modellt.


Az ominózus microsoftos kakukktojás neve Eee Slate EP121, melyben két magos Intel Core-i5 processzor és 2 illetve 4 gigabájt RAM dolgozik. A Windows 7 Home Premiumnak kell is ekkora motor, bár kérdés, hogy a 12,1 hüvelykes kijelzővel szerelt modell mennyivel rosszabb üzemidővel próbál az ilyen téren hipergazdaságos Android alapú modellekkel versenyezni. A Wi-FI és Bluetooth kommunikációra képes eszközhöz egy Wacom érintőtollat is mellékelnek, viszont a hosszabb kézben tartáshoz nem árt némi bicepsz, az EP121 ugyanis 1,2 kilót nyom.

Az androidos modellek közül a 10,1 hüvelykes kijelzővel szerelt Transformer különlegessége egy lecsatolható fizikai billentyűzet, mellyel egyfajta Eee-sorozatú netbook érzetet kelt az eszköz. Két magos Tegra 2 processzor és 1 gigabájt memória hajtja, tárhelye 16-tól 64 gigabájtig választható, 3G-képes verzióban is elérhető.

Az Eee Pad Slider máshogy oldja meg a bevitel kérdését, itt egy szögben kissé elhajló, kicsúsztatható billentyűzet található afféle hibrid megoldásként, a belső felépítés azonban a Transformerével megegyező. Az Eee Pad MeMO viszont az apróságok sorát erősíti, a 7 hüvelykes kijelző alatt egy magos Qualcomm Snapdragon processzor ketyeg. Ez a modell csupán 2011 harmadik negyedévében érkezik a boltokba, a többiek viszont áprilisban már beszerezhetőek lesznek.

Droid az ablakban: 2. menet
Az MSI két új modellel mutatkozott be: a windowsos WindPad 100W felfrissült és 110W-nek hívják, de Androidra is váltanak a 100A képében. Ez utóbbi egyelőre az operációs rendszer 2.2-es verzióját futtatja, bár hamarosan érkezik a Honeycomb frissítés, a 10,1 hüvelykes kijelző alatt két magos Tegra 2 processzor alapoz.


A windowsos tablet második generációja 110W névre hallgat, és a tabletekkel kapcsolatban eddig ritkán emlegetett AMD Brazos C50 processzora hajtja (elődjében még Intel Atom Z530 működött). Mindkét új modell érkezése nyáron esélyes, a 100A 400 euróért, a 110W pedig 500 eurós áron vihető haza.

Droid az ablakban: 3. menet A Pierre Cardin divatcég már tavaly is kiállított tableteket, ezek azonban még egyöntetűen Windows 7-re épültek. Az embléma mögötti hardvert (tehát a lényeget) egyébként a kínai Shenzhen Vogue Industries rakja össze, és az idei kiállításra már androidos készülékekkel érkeztek. A tavalyi modellek leválasztható billentyűzeteinek búcsút intettek, a 2011-es kínálat kizárólag érintős tabletekből áll.


A PC7006 kijelzője 7 hüvelykes, processzora a Samsung 1 gigahertzes, egy magos S5PV210-es modellje. 512 megabájt memória mellé 2-16 gigabájtos tárhelyet és microSD bővítési lehetőséget kaphatunk. A nagy testvér PC1018 már a 10,1 hüvelykes mezőnyben indul, két magos Tegra 2 proceszorral, 1 gigabájt memóriával és 16 gigabájtnyi háttértárral. Mindkét modellen 2.2-es Android fut, amelynek "honeycombosítása" szintén napok kérdése. A windowsos tabletről azonban csak képek és leírások utaztak Hannoverbe, erről csupán annyit lehet tudni, hogy szintén 10 hüvelyk fölötti kijelzővel érkezik, és "a professzionális PC felhasználók mobil élményét kínálja", bármit is jelentsen ez.

Többen, de nem elegen: megnyitott a CeBIT
Droidok, táblák, újdonságok: Mobile World Congress

Hajrá, magyarok! Hazai vonatkozású hír is akadt a CeBIT első napján. Egyrészt bejelentették, hogy iPhone-ra is megérkezik a prémium funkciókat kínáló iGO primo navigációs rendszer. A Nav N Go-ról nemrég NNG-re átkeresztelt fejlesztőcég többek között Google alapú, helyfüggő keresést, zöld útvonal tervezési lehetőséget, valósághű 3D-s útelágazás-megjelenítést zsúfol az új változatba, amelyet a mostani iGO My way felhasználók ingyenes szoftverfrissítésként érhetnek el. A Retina Display kijelzőre optimalizált iGO primo néhány kiegészítője (mint például Online Traffic szolgáltatás és a sebességmérő kamerák adatbázisa) közvetlenül az alkalmazásból is megvásárolható.

Elismerést is hoznak haza magyarok Hannoverből: a Tengernyi Kaland című online kalandjátékot European Seal of e-Excellence platinadíjjal jutalmazták a vásáron. Az Egyszervolt.hu, a Microsoft Magyarország, a Nemzeti Tankönyvkiadó és az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesület közös szervezésében elkészült oktatójátékban külső webes segítségek igénybe vételével lehet előre haladni. 2010-ben nyereményjátékkal kötötték össze a játék indulását, ám azóta is annyian keresik, hogy továbbra is elérhető maradt. Díjaztak egyéb hazai kezdeményezéseket is: a Balázs-Diák Kft. interaktív oktatási megoldásaiért, az eTicket elektronikus menetjegy konepciójáért, a Hedz Magyarország Kft. pedig mobilfizetési eszközeiért kapta meg az ESE arany fokozatú díját, ezüstöt pedig a Nemzeti Tankönyvkiadó modern oktatási megoldásaiért osztottak ki.

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.