A több mint százéves múltra visszatekintő amerikai vállalat nem tudott úrrá lenni a digitális fényképezőgépek megjelenéséhez köthető problémákon. A Kodak európai vállalatai nem tartoznak a csődvédelmi eljárás alá.
A valaha szinte a teljes amerikai fotós piacot készülékeivel ellátó Eastman Kodak Company csődvédelmet kért, miután a szokásos üzletmenet keretében képtelen volt adaptálódni a megváltozott piaci környezethez. A 132 évvel ezelőtt alapított vállalat az 1970-es években még az USA teljes piacának a 90 százalékát tudhatta magáénák, ám a következő évtizedben megjelenő olcsó távol-keleti termékek, majd a digitális kamerák megjelenése teljesen lenullázta a céget.

Bedobták a törölközőt  A hírek szerint a csődvédelem kizárólag az amerikai anyavállalatra és ott bejegyzett leányvállalataira vonatkozik, így a külföldi érdekeltségeiket nem érinti az intézkedés. A társaság közleménye leszögezi, hogy a likviditás biztosítása érdekében megállapodásra jutott egy másfél éves, 950 millió dollár nagyságrendű hitelről a Citigrouppal. Megerősítik azt is, hogy a cég dolgozói rendben megkapják a csődvédelem alatt is a béreket és egyéb juttatásokat.

A Kodak közleménye hosszasan bizonygatja, hogy megfelelő lépéseket tettek a digitális technológiára való átállással kapcsolatban, és ennek megfelelően már a cég bevételeinek háromnegyede köthető ehhez a területhez. A csődvédelembe menekülő vállalatokat ennek ellenére ritkán szokták az üzleti siker példájaként hozni, és hiába próbál a cégvezetés a lehető legjobb színben feltűnni, a kudarc teljesen nyilvánvaló.

Kétes jövő Hogy lesz-e jövője a patinás cégnek, az erősen kérdéses. A digitális fotózás ugyanis maga is kezd a múlt szereplőjévé válni, köszönhetően az egyre jobb minőségű felvételeket készítő telefonoknak. Tehát mire nagy nehezen átállította volna magát a Kodak a digitális fényképezőkre, maga a megmentőnek vélt piac kezd beszűkülni.

Ami reményt jelenthet, és ami eddig is segített a talpon maradásban, az a Kodak birtokában lévő szabadalmakban, ezek értékesítésében, illetve az ezek alapján indított jogi eljárásokban rejlik. A vállalat jelenleg is több riválisával van jogsértési vitában, többek között az Apple, a HTC és a Samsung alkalmazott a Kodak szerint jogtalanul olyan megoldásokat, amely az ő nevéhez kötődik. A digitális képrögzítéshez kapcsolódó jogdíjakból és peren kívül megállapodásokból az elmúlt évek során több mint 3 milliárd dollár érkezett a cég számlájára.

Nagy szám! Túl vagyunk a 3500 milliárd fényképen

Mindezek ellenére nagyon komoly időszak elé néz a Kodak, mert a peres eljárások kimenetele kétséges, miközben a jogdíjak esetleges eladásából pedig csak egyszeri segítséget remélhetnek. A fenntartható működéstől jelenleg nagyon távol áll a cég, amely legutóbb 2007-ben tudott profitot felmutatni.

Európában megy tovább A cég magyarországi leányvállalata a hírre reagálva közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozzák: a Kodak Kft., illetve a Kodak európai vállalatai nem tartoznak a csődvédelmi eljárás alá, és továbbra is változatlan formában folytatják a termékek gyártását, értékesítését, az ügyfeleik ellátását kellékanyagokkal, alkatrészekkel és szerviztámogatással.

AWS S3: 20 év alatt több száz exabájt

Szombaton, március 14-én volt húsz éve, hogy az Amazon elindította a nyilvános Simple Storage Service-t, azaz az S3 szolgáltatást.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.