Egy cégbe integrálja üzleti infokommunikációs portfólióját a Magyar Telekom. A véglegesen 2013-ban lezáruló folyamat október elsejével utolsó előtti nagy állomásához érkezik, a még különálló öt leányvállalat közül négy T-Systems Magyarország néven egyesül.
Hirdetés
 
Az új társaság a Magyar Telekom csoport által az utóbbi 10 évben felvásárolt informatikai profilú leánycégeiből áll össze. Ezekből a korábbi integrációk után öt önálló érdekeltség maradt, közülük most négy – az IQSYS, a Dataplex, az ISH és az idén áprilistól már T-Systemsként működött egykori KFKI-LNX egyesül. Az ötödik, a Daten-Kontor 2013 folyamán csatlakozik hozzájuk.

Egységben az erő ■ Az így létrejövő évi 120 milliárd forint árbevételű és mintegy 1800 főt foglalkoztató társaság távközlési és IT infrastruktúra- és alkalmazásfejlesztési, illetve rendszerintegrációs szolgáltatásokat egyaránt nyújt majd az ügyfeleknek. Ezzel nemcsak a hazai mezőnyben válik még erőteljesebben piacvezetővé, hanem a tervek szerint európai méretekben is ott lehet a meghatározó infokommunikációs szolgáltatók között.

A lépést jelentős mérföldkőnek minősítette a Magyar Telekom életében Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató. Emlékeztetett rá, hogy 2013-tól a közel 10 ezer főt foglalkoztató és a GDP 2 százalékát adó teljes cégcsoport megújul. Budafoki Róbert, a T-Systems Zrt. vezérigazgatója pedig megjegyezte, hogy az egyesülő márkák már önmagukban is piacvezetők voltak, az integráció egyik fő célja az egykapus kiszolgálás. Hozzátette: „Magyarországon sokan értenek az informatikához, de kevesen az ügyfél szempontjából.”

T-Systems Magyarország névre vált a KFKI
Új irányítási struktúra a Magyar Telekomnál

Külpiacon is  A bevásárlóközpontok mintájára létesített megoldásközpontnak minősítette az újjáalakuló T-Systemset Rékasi Tibor, a cég értékesítési vezérigazgató-helyettese. Lapunk kérdésére elmondta: az ügyfélbázist az intézményi szféra mellett az 50 főnél nagyobb létszámú és évi egymilliárd forintot meghaladó forgalmú cégek adják, beleértve így azokat a középvállalatokat is, ahol vagy már most is nyújtanak IT-szolgáltatást, vagy egy-két éven belül potenciális megrendelővé válhatnak.

A mostani bázis mintegy 600 nagyvállalatot és 2300 egyéb céges ügyfélcsoportot jelent. A fő felvevőpiac Magyarország, a bevételből  jelenleg mintegy 5-7 százalékot képvisel a külföldi megbízások értéke. Ezt a mutatót két-három éven belül kétszámjegyűre kívánják növelni. Adatközponti szolgáltatásaikat több nemzetközi cég is használja, üzleti intelligencia megoldásaikkal pedig már ott vannak az osztrák és a német piacon.

A 800 mérnökre alapozható tudást emelte ki az új társaság egyik erősségének Eszes László, stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató helyettes. Hozzátette a fejlesztések középpontjába a vezető IKT-trendeket teszik, idesorolta egyebek mellett a felhő alapú szolgáltatásokat, az üzleti intelligencia és IT-biztonsági megoldásokat, valamint a vállalati mobilitást.

Az egyesülő cégek:


Az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. teljes körű informatikai megoldások – outsourcing, rendszerintegráció, alkalmazásfejlesztés - szállítója és üzemeltetője.

A KFKI Rendszerintegrációs Zrt. (a 2012. áprilisi névváltást követően: T-Systems Magyarország Zrt.) hálózati infrastruktúra szállító, termékportfóliója az egyszerű üzleti hangtermékektől a hálózatintegrációs szolgáltatásokon át a komplex IT-megoldásokig terjed.

A Dataplex Kft. a nagybiztonságú adatközpont, az infokommunikációs infrastruktúra-kihelyezés (kolokáció) piac legnagyobb hazai szolgáltatója.

Az ISH Informatika Kft. kórházi számítástechnikai megoldásokat, informatikai rendszereket és szolgáltatásokat nyújt.

A Daten-Kontor Kft. informatikai alkalmazások fejlesztésével, telepítésével és üzemeltetésével foglalkozik. Egyedi alkalmazásokat is fejleszt a távközlési, közigazgatási, ipari és közmű szektorokban.

A Tesla robotaxik csókolommal köszönhetnek az emberi sofőröknek

Úgy fest, hogy még akkor is négyszer gyakrabban baleseteznek az átlagos amerikai autóvezetőkhöz képest, ha feltételezzük, hogy minden ütközésüket bejelentették.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.