Egyre többet fogunk fizetni a Facebookon

A globális közösségi média piacot 16,9 milliárd dollárosra becsüli az idén a Gartner, ami éves összevetésben 43 százalékot meghaladó növekedést jelent. A legfőbb jövedelemtermelő forrás az idén is a hirdetés marad – áll az amerikai piackutató legfrissebb elemzésében.

A tavalyi 11,8 milliárd dollár után az idén már közel 17 milliárdon osztozhatnak a közösségi médiában üzletelők, az amúgy egyre érettebbé váló piacon – derül ki a Gartner előrejelzéséből. A piackutató szerint most és még a jövőben is ezen vállalkozások számára a közösségi médiafelületeken megjelenő hirdetés, reklám adja a forgalom legnagyobb részét. Ebből a szegmensből 8,8 milliárd dollárnyi bevételt remélhetnek 2012-ben a piaci szereplők.

A másik fontos jövedelemtermelő tételt a közösségi játékok adják, az általuk generált forgalom 2010 és 2011 között megduplázódott, az idén pedig eléri a 6,2 milliárd dollárt, míg az előfizetésekből származó bevétel 278 millió lehet ebben az évben. 

"Az online közösségi médiahasználat érett szakaszába ért, idén már több, mint egymilliárdan használják világszerte ezeket a felületeket – emelte ki Neha Gupta, a Gartner vezető elemzője. Rámutat ugyanakkor arra a kettősségre is, hogy noha a közösségi médiát használók száma már meglehetősen nagy, a jövedelemtermelő-képesség szempontjából viszont a piac még mindig korai fázisában van. 

Éleződő verseny  A Gartner várakozásai szerint a felhasználók száma mérsékelt ütemben, de tovább növekszik. A média és a szórakozás újabb formái ugyanis nemcsak a jelenlegi látogatókat tartják meg, hanem újakat is bevonzanak. A verseny egyre éleződik a felhasználók szabadidejéért és figyelméért küzdő piaci szereplők között, és ez a közösségi média újabb web alapú és mobil lehetőségeit hozhatja felszínre.

A marketingesek, kereskedők a reklámbüdzséjük egyre nagyobb hányadát fordítják a közösségi hálózatokban való megjelenésre. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy ezeken a felületeken nagy számban találhatóak egy-egy adott téma iránt elkötelezett felhasználók, akik igen hosszú időt is hajlandóak az oldalakon tölteni, ami növeli a potenciális kattintás számot is. A közösségi média oldalak segítségével a marketingesek hozzájuthatnak a felhasználók baráti köréhez is, megismerhetik az üzeneteik, kommentjeik tartalmát, a fotóit, általában a közösségi kapcsolatait.

Játékos technikák ■ A közösségi médiapiac üzleti szereplői pedig a maguk részéről igyekeznek minél innovatívabbak lenni, hogy magukhoz vonzzák a hirdetőket. A Gartner szakértők szerint ezeknek a vállalkozásoknak elemi érdekük, hogy használják a megfelelő adatelemző technológiákat, amivel még pontosabb képet adhatnak a kereskedőknek, marketingeseknek a felhasználói igényekről, preferenciákról. 

A közösségi oldalak fejlesztői a jövőben is folytatják az online játékoknál bevált technikák alkalmazását, a bennük rejlő pénzcsinálási lehetőségek kiaknázására. Ezek kapcsán a virtuális javak eladása marad az elsődleges bevételi forrás. Átalakulóban a piac a tekintetben is, hogy a nagyobb játékkonzol fejlesztők már maguk is belépnek a közösségi játékok arénájába, néhányan a nagy közösségi játékfejlesztők , mint a Zynga, a GREE vagy a DeNA pedig nyílt platformra váltanak a felhasználók kényelmét és választását segítve. 

A fizetős oldal korlátai ■ Növekedést várnak az elemzők a professzionális közösségi hálózatok felhasználói körében is. Ezek a hálózatok ugyanakkor elindultak az alacsonyabb előfizetési díjak irányába olyan egyéb bevételi forrásokra is fókuszálva, mint a hirdetés-alapú értékesítés. Ezt a tendenciát az váltotta ki, hogy professzionális közösségi oldalak, ideértve a LinkedIn-t vagy a Xinget, az előfizetések csökkenését kénytelenek mostanában megtapasztalni. Ezek az oldalak prémiumszolgáltatásaikért, akár az üzenetküldésért is díjat számolnak fel. Néhány kivételtől eltekintve a Gartnernél úgy látják, hogy a prémium előfizetési modellek a jövőben is korlátozott sikerre számíthatnak. 

A bevételgeneráló egyéb kategóriák sorában a legnagyobb jövedelemtermelő a nem játék alapú virtuális javak értékesítése. Ide sorolhatók a különféle termékmárkák által igényelt olyan tanácsadói szolgáltatások, mint a közösségi oldalakon való jobb megjelenést támogató PR, vagy a hírnév menedzsment . Ezek iránt a jövőben növekszik majd a kereslet. 

Fizetési platform  A tényleges pénzforgalom is egyre nagyobb lesz a közösségi oldalakon, ennek nyomán ezek a felületek egyre nagyobb mértékben válhatnak a digitális tartalmak fizetési platformjává. Fizethetünk a Facebookon az alkalmazásokért, vagy a közösségi játékoknál, lásd FarmVille, de fizethetünk a közösségi oldal egy másik felhasználójának is. Újabb és újabb bevételi lehetőségek is generálódhatnak, miután a mobil, illetve a TV-platformok is alapvető szolgáltatásként integrálódnak a közösségi hálózatokkal.

Új bevételi lehetőségek még lehetnek, de jelentős friss pénzt erre a piacra hozó szolgáltatások 2016-ig nem nagyon várhatóak – vélik a Gartner szakértői. Ismételten felhívják a figyelmet az adatelemzési technológiák alkalmazásának szükségességére, de azt is ajánlják a piaci szereplők figyelmébe, hogy minél jobban aknázzanak ki olyan egyéb jövedelmi forrásokat is, mint a mobil reklám vagy a közösségi kereskedelem. 

Egészség, kevesebb dugó, szerethetőbb közösségi közlekedés »

Okostelefon-alkalmazás a hosszabb életért, közösségi térinformatika a kevesebb dugóért és GPS-es távolsági buszok a szerethetőbb tömegközlekedésért. Az Invitel InnoMax díjakat idén elsősorban olyan vállalatok kapták, amelyek a modern technológia segítségével, a közösségi érdekek mentén voltak képesek innovatív megoldásokra. (x)