Teátrális időzítéssel, az Oracle éves nagy konferenciájával egy időben jelentették be, hogy a két óriáscég lezárta azt a jogi vitát, amely Mark Hurd volt HP-vezér átigazolása miatt robbant ki. A jelentés szerint most ismét béke és barátság van.

A héten zajló Oracle OpenWorld 2010 nyitása a bejelentések mellett egy pikáns szituáció lezárását hozta: a HP és az Oracle nyilatkozatot adott ki, amely szerint befejezettnek tekintik a néhány hete kirobbant vitát Mark Hurd igazolása körül.

A lábával karikázik, a kezével citerázik | A szűkszavú közlemény megerősíti, hogy a két cég folytatja stratégiai együttműködését, a jogvitát pedig lezárták. Mark Hurd az Oracle elnökeként maximálisan betartja előző munkaadójával szembeni titoktartási kötelezettségeit, miközben megfelelően ellátja új pozícióját is (a HP beadványában pont azt kérdőjelezte meg, hogy ez a két dolog egyszerre teljesíthető – a szerk.). Arról sajnos nincs információ, hogy a HP miért (vagy mennyiért) volt hajlandó elállni a pertől.

A HP két vezetője egyébként a bejelentést megelőzően tartott előadást még vasárnap, az Oracle-konferencia esti nyitóprogramjának keretében. Az ott elhangzottakból a fentiekre még nem nagyon lehetett következtetni, hiszen a nagyvállalati üzletágat vezető Ann Livermore és a szerver, tároló és hálózati megoldásokért felelős alelnök, Dave Donatelli is meglehetősen száraz előadást tartott. A közös pontok és stratégiai együttműködés helyett inkább a HP elmúlt hónapokban bemutatott konvergens infrastruktúra portfolióját hangsúlyozva.

Ismét fontos a partnerség | Ugyanakkor a helyi idő szerint hétfő késő délután kiadott közleményben már mind Cathie Lesjak, a HP megbízott vezetője, mind Larry Ellison, az Oracle első számú embere a több mint 20 éves múltra visszatekintő együttműködés fontosságát és értékteremtő képességét tartotta fontosnak kiemelni.

Ellison mindenesetre teljesen másként nyilatkozott két héttel ezelőtt, amikor a HP jogi beadványára válaszul a két cég között fennálló minden kapcsolat azonnali megszűntetését helyezte kilátásba. A jelek szerint azért ez az ügy mégsem ért annyit, hogy érdemes legyen partnerségből totális háborúba váltani.

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.