Egy befektető egyetlen Twitter üzenete elég volt ahhoz, hogy szárnyalásba kezdjenek az Apple papírjai.
Hirdetés
 
Nem váltak be a milliárdos reklámkampányok, az óriásplakátok, a gerilla marketing és a pletykák terjesztése sem volt elég? Akkor kérjünk meg egy befolyásos befektetőt, hogy twitteljen pozitív, bennfentes üzeneteket a cégünkről, majd dőljünk hátra és gyönyörködjünk a megnövekedett cégértékben. Valami ilyesmi történt tegnap az Apple-lel és a vállalat részvényeivel, miután Carl Icahn, a milliárdos befektető elengedett egy jól célzott posztot Twitteren.

Halló, itt Carl Icahn beszél  Az üzenet lényegében arra utalt, hogy Icahnnak komoly érdekeltségei vannak az Apple-ben, de ami igazán felrobbantotta a piacot, az az a kitétel volt, mely szerint „Úgy hisszük, hogy az Apple-t extrém módon alulértékelik” (We believe the company to be extremely undervalued). Icahn egyébként körülbelül 1 milliárd dollárnyi Apple részvénnyel rendelkezik, ami szinte elveszik a cég teljes, 444 milliárdos részvényállományához képest. 

A szóban forgó Twitter üzenet

Mégis, ez a 140 karakternyi szöveg elegendő volt ahhoz, hogy az Apple papírjainak értéke közel 5 százalékot nőjön és 490 dollárhoz közel zárjanak, amivel a cég piaci értéke rövid idő alatt 17,1 milliárd dollárral nőtt. Icahn teljes erővel dolgozik a részvények felfelé mozdításán, hiszen az utóbbi időben adott interjúiban a vállalat fényes jövőjéről, illetve arról beszél, hogy a papírok hamarosan elérhetik a 625 dolláros értéket is. A csúcs egyébként az iPhone 5 tavalyi bejelentése után volt, amikor egy Apple-részvény 705 dollárt ért.

Jól (ki)használja   Icahn Twitter profiljából kiderül, hogy nem éppen egy közösségi média függő úriemberről van szó: összesen 12 üzenetet posztolt eddig, a bejegyzéseket pedig csak idén június közepétől kezdte írni. A nagy izgalmakat okozó tweet után jött egy újabb, amiben Icahn elmondja, hogy egy jót beszélgetett Tim Cookkal, mely során azt javasolta a CEO-nak, hogy egy nagyobb részvényvisszavásárlást kellene indítani és hamarosan újra beszélnek.

Carl Icahn: egyetlen üzenet elég volt az Apple-részvények röptetéséhez

A twitterezők közül többen megkérdőjelezték, hogy mennyire legális nagy nyilvánosság előtt, a mikroblog felületén ilyen érzékeny üzleti információkat közzétenni. De Icahn, illetve a cége mindenre gondolt, és az üzenet posztolásának napján kiadtak egy közleményt, amiben az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet áprilisi, a közösségi média használatával összefüggő rendelkezésére hivatkoznak, majd kijelentik, hogy Icahn a jövőben használni fogja a Twittert a céggel és egyéb ügyekkel összefüggő információk közlésére.

Sőt, a szövegben arra buzdítják a többi befektetőt, a médiát, hogy kísérjék figyelemmel és számoljanak be Icahn üzeneteiről. Mi is így tettünk tehát, ahogy a világ összes nagy médiuma, amiből nem csak az Apple profitált, hanem a Twitter ismertsége és jelentősége is újabb komoly lökést kapott.

Egyre jobban szorongatják az Apple-vezért 
Apple: zuhanó nyereség, még mindig erős iPhone
Borúsan látja a jövőt a Dell, mégis egyre több a kérője

Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára

A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.