Júliusi elsejei hatállyal lépett életbe az a rendelkezés, amely arra kötelezi a pénzintézeteket, hogy négy órán belül teljesüljenek az elektronikusan benyújtott banki átutalások. Ami az ügyfélnek jó, az a bankoknak nagyon fáj.

A Magyar Nemzeti Bank még 2010 végén jelentette be, hogy a bankokat az átutalások gyorsabb átvezetésére kötelezi 2012. július elsejétől. A vasárnaptól életbe lépett rendelet szerint a hazai pénzintézetek kénytelenek a korábban érvényes egynapos határidőt négy órára csökkenteni a belföldi bankközi átutalások végrehajtásánál.

A bankok 15-20 milliárd forintot fordítottak a fejlesztésre ahhoz, hogy július 1-jével négy órán belül teljesüljenek az elektronikusan benyújtott banki átutalások - közölte Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke hétfőn Budapesten.

 

Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke (b) és Simor András, az MNB elnöke a napközbeni átutalás bevezetéséről tart előadást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtótájékoztatóján. MTI Fotó: Földi Imre

Elszámolás naponta ötször  Legeza Péter, a Giro Zrt. elnök-vezérigazgatója a hétfői tapasztalatokról elmondta: az első négyórás periódusban több mint 400 ezer átutalásból mindössze 250, azaz négy ezrelék nem volt sikeres. Az új rendszer napon belül ötszöri elszámolásra ad lehetőséget - tette hozzá.

A szakember szerint a vállalkozások számára például jelentős megtakarítás jelentkezik, hiszen az eddig a hónap elején, 2-án elindított bérátutalást most elég, ha 3-án utalják. Ugyanakkor a bankrendszer egy év alatt az Magyar Nemzeti Bank becslései szerint 5 milliárd forintot veszít az átutalások gyorsításával, ez az összeg az új rendszer beállásával évi 3 milliárdra fog csökkenni - jelezte a Giro Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Jobb lesz attól a Claude, hogy kódjának 80 százalékát a Claude írja?

Igen, jobb lesz, hatékonyabb lesz – ám ez nem lesz ingyen. Az IT-irányítás, a biztonság, a megfelelés és a csapatkohézió is megszenvedheti.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.