Az utóbbi időben egyre többször merült fel a világ legbefolyásosabb közösségi oldalának lehetséges tőzsdére menetele. A CNBC által megszellőztetett információk szerint 2012 elején léphet parkettre a Facebook, ráadásul rendkívül magas, 100 milliárd dollár feletti értéken beárazva.

A New York-i tőzsdén május 19-én indult meg a kereskedés a LinkedIn részvényeivel. Az üzleti közösségi oldal az első hét végéig 274 millió dolláros értékesítésre számított, ám az első napot is már 352,8 millió dollárral zárta, részvényei pedig az induló árfolyam másfélszereséért cseréltek gazdát. A LinkedIn piaci kapitalizációja ezzel a 9 milliárd dollárt is meghaladja, ami többszöröse a cég év elején becsült értékének.

Ez nyilvánvalóan kiváló szondázása volt a lehetőségeknek a nagyobb tétekben, de hasonló pályán játszó Facebook számára. Bár korábban is utaltak jelek arra, hogy a közösségi oldal előbb-utóbb nyilvános részvénykibocsátással fog újabb befektetőket találni, ezek a hírek és pletykák egyre nagyobb számban érkeznek a LinkedIn sikerét követően.

Magasról lehet nagyot esni A CNBC információ szerint a Mark Zuckerberg vezette internetes vállalat 2012 első negyedévében léphet tőzsdére. A kiszivárgott tervek alapján a részvények árazása a cégértéket soha nem látott magasságba, 100 milliárd dollár fölé tenné. Ekkora összegnél óhatatlanul felmerül, hogy mindennek van-e reális, üzletileg megalapozott háttere. A Facebook alig néhány év alatt ért el idáig, ám a gyors felemelkedést nem egyszer követett még lendületesebb zuhanás. Ezt egyszer már az internet aranylázas korszakában megtapasztalhattuk, a 2000 márciusában kipukkant dotkomlufi kapcsán.

A Facebooknak egyébként más oka is lehet a tőzsdei bevezetésre, mint a kisebb webkettes vállalkozások sikeres parkettre lépése. Az USA-ban ugyanis létezik egy ötszázas befektetői szabály. Ez kimondja, hogy azoknak a magánvállalatoknak, amelyek 10 millió dollárt meghaladó értékűek és befektetőinek száma eléri az ötszáz főt, kötelesek pénzügyi jelentéseket benyújtani a hatóságoknak. Azaz hasonló transzparens működést kénytelenek folytatni, mint ami a tőzsdei cégekre jellemző. Ennek fényében érthető, hogy a Facebook előre menekül, és ha már így is, úgy is átláthatóvá kell válnia, legalább a részvénykibocsátás várható előnyeit élvezze.

A Groupon és a 2200 százalékos növekedés mítosza
A közösségi média a tőzsde új nyertese?
Kidurran-e a közösségi lufi? [infografika]

Az információk alapján várhatóan körülbelül kilenc hónap múlva esedékes tőzsdére lépésig persze sok minden változhat, ám amennyiben semmi drámai nem történik, jó eséllyel valóban ilyen értékelés mellett lehet majd bárkinek hozzájutni a Zuckerberg-birodalom egy parányi darabkájához.

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.