2010 teljes üzleti évére és utolsó negyedévére vonatkozó pénzügyi jelentést tett közzé az SAP. Az általánosan jó eredmények mellett a Q4 azért tartogatott negatív meglepetéseket is.
Szoftverárbevétel szempontjából történetének legjobb negyedévét zárta az SAP, ám az öröm semmiképpen sem teljes, tekintve az éves szinten is megjelenő, ám főként a negyedik negyedévben kirívóan mínuszba lógó nyereséghányadot.
Az érem két oldala ■ Természetesen az eredményeket taglaló közlemény a jó hírekkel kezd: a szoftvereladásból valamint a szoftverekkel kapcsolatos szolgáltatásokból származó árbevétel 2010-ben 9,79 milliárd eurót tett ki, ami 19 százalékos növekedést jelent a 2009-ban regisztrált 8,2 milliárd eurós árbevételhez képest. Kizárólag a szoftvereladások ebből 3,27 milliárd eurót adtak, mely 25 százalékkal több a 2009-es értéknél. A vállalat teljes árbevétele 12,46 milliárd euró volt, ez 17 százalékos növekedést jelent.
Ha azonban tovább boncolgatjuk a számokat, már nem ennyire biztató a kép. Az üzemi eredmény 2,59 milliárd euró, mely sem pozitív, sem negatív irányban nem változott az előző évhez képest, ám az üzemi nyereséghányad 3,5 százalékkal csökkent 20,8 százalékra.
A Q4-be beletört a német bicska ■ A fenti számok okait leginkább a 2010-es utolsó negyedévben kell keresni. A bevétel persze itt is nőtt: a szoftverekből valamint a szoftverekkel kapcsolatos szolgáltatásokból származó árbevétel 2010 negyedik negyedévében 3,27 milliárd eurót tett ki, amely 28 százalékkal több a 2009 azonos időszakában regisztrált 2,57 milliárd eurós árbevételi szintnél. Csak a szoftvereladásokra vonatkoztatva az árbevétel 35 százalékkal nőtt 1,51 milliárd eurós eredménnyel. A teljes árbevétel 4,06 millliárd euró volt, amely a 2009-es Q4-hez képest 27 százalékkal jobb.
A profit tekintetében itt azonban már kifejezetten sok a mínusz. Az üzemi eredmény csaknem a felére csökkent, az 543 millió euró 47 százalékkal kevesebb az előző év hasonló időszakához képest. Az üzemi nyereséghányad ennek megfelelően 32-ről 13,4 százalékra karcsúsodott, az adózás utáni eredmény pedig 437 millió eurón állt meg, amely 36 százalékkal rosszabb 2009 Q4-es számainál.
Az SAP magyar leányvállalata egyébként 12,566 milliárd forintos árbevételt jelentett a 2010-es üzleti évre, amely egy százalékkal rosszabb a 2009-es eredményeknél.
Mínusz? Milyen mínusz? ■ A közleményben szereplő vezetői idézetek mintha nem is a vastagon csökkenő eredmények bekezdését követnék.
Bill McDermott társ-vezérigazgató szerint a számok azt mutatják, hogy az SAP újra növekedési pályára tért és kifejezetten jól teljesített a kulcsfontosságú szegmensekben.
A jövővel kapcsolatban hasonlóképpen optimistán fogalmaznak a hozzászólók.
Jim Hagemann Snabe társ-vezérigazgató szerint a mobilitás, az on demand, és a memória alapú számítástechnika új területein terjeszkednek majd. "Meggyőződésünk, hogy innovációink segítik a dupla számjegyű növekedést, és az 1 milliárd felhasználó elérését 2015-re" - írja a vezető.