2009 már a második év volt zsinórban, amikor esett az informatika indikátorának is tekinthető félvezetőpiac. Jó hír, hogy a második félév már erős volt, ami előrevetíti az idei év növekedését.

A Gartner piackutató most kiadott jelentéséből kiderül, hogy tavaly 228,4 milliárd amerikai dollárt tett ki a chipek világpiaca. Ez 26,8 milliárddal marad el a 2008-as eredménytől, amely maga is elég gyenge volt, elsősorban a 2008 utolsó negyedévévben tapasztalt óriási visszaesésnek „köszönhetően”. Van azonban pozitív üzenete is a jelentésnek: a tavalyi második félév meghaladta a várakozásokat, és egyértelmű, hogy ismét felfelé ível a trend.

18 éve uralkodó | A listavezető személye nem változott. Annak ellenére, hogy az Intel árbevétele 4,5 százalékkal elmaradt a tavalyelőtti szinttől, biztosan őrzi régóta kiharcolt piacvezető szerepét. A legközelebbi riválisra viszont érdemes lesz odafigyelni, mert a Hynix mellett a Samsung tudott egyedül növekedni a tíz legnagyobb piaci szereplő közül. A dél-koreai vállalat 1,7 százalékos bővülése a piaci torta 7,7 százalékára volt elég. Az Intel a maga 14,7 százalékával még mindig jó pozícióban van, hiszen 2009-ben – a bevételcsökkenés ellenére – egy százalékkal növelte részesedését. Ebből következik, hogy a többi piaci szereplő zömében sokkal nagyobb visszaesést volt kénytelen elszenvedni.

A legnagyobb vesztes | A legnagyobb vesztese az évnek a német Infineon Technologies. A bevételeiben elkönyvelt 43,1 százalékos zuhanás egyenes következménye a memóriagyártó leányvállalatának, a Qimonda csődjének, illetve a vezetékes távközlési részleg eladásának. Ezeket az elemeket kiszűrve már „csak” 16,5 százalékos volt a csökkenés mértéke.

Érdekesség, hogy az Advanced Micro Devices, ismertebb nevén az AMD újra visszakapaszkodott a Top10-be. Mindehhez az is elég volt, hogy 2,7 százalékkal kevesebb volt az árbevétele, mint 2008-ban.

Elképesztő változást hoz a félvezetőknél a memóriaárak eldurranása

A Gartner héten kiadott jelentése szerint idén közel ugyanannyit költ majd a világ memóriamodulokra, mint minden más félvezetőre összesen.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.