A Smartmobil saját versenyén az IBlueOpen, a Microsoft Imagine Cup megmérettetésén a LearnInvisible nyert.
Hirdetés
 
Az immár negyedik alkalommal megrendezett Smartmobil kiemelt célja (többek között) az volt, hogy Budapestre irányítsa a nemzetközi startup kockázati tőke figyelmét, és ezzel lökést adjon a hazai mobiltechnológiai fejlesztő közegnek. Ennek megfelelően számos jelentős tapasztalattal bíró nemzetközi befektető cég képviselője érkezett a konferenciára, hogy megossza tapasztalatait a résztvevőkkel, illetve egy verseny keretében elbírálja a bemutatkozó startupokat.

A legjobb 10-ből választottak  Az előválogatás során a számos jelentkező közül került kiválasztásra az a tíz projekt, amelyek a rendezvény keretében bemutatkozási lehetőséget kaptak. A mobillal irányítható mini játékhelikoptertől, a nyelvtanuló alkalmazáson keresztül az útnyilvántartó szolgáltatásig számos érdekesség került színpadra. A szakmai grémium szavazatai alapján az IBlueOpen elnevezésű bluetooth-os záralkalmazás lett a legjobb a bemutatott fejlesztések közül. 

Az applikáció segítségével a speciális, például garázsajtókon használt elektromos zárak egyszerűen, okostelefonunk segítségével zárhatók-nyithatók. A rendszer alkalmas arra is, hogy járművünk immobilizerét feloldja megfelelő „betanítás” után. A fejlesztés mögött a BlueClickHome nevű csapat áll, akiktől már nem ez az első otthon-automatizálási termék: ők fejlesztették az azóta már nagy sikerű bluetooth-os LED izzó színező alkalmazást is.


IBlueOpen


A SanomaMedia támogatásával a Smartmobilon adták át az Év Alkalmazása díjat is, melyet a Köpönyeg.hu időjárás-előrejelző applikáció nyert el a szakmai zsűri, illetve a netes közönség szavazás alapján. A legjobb öt közé bekerült még a PubHunter nevű kocsmakereső szolgáltatás, egy traffipax-vadász alkalmazás, egy nindzsás játék, valamint a Koin nevű családi költségvetés tervező app is.

LearnInvisible: a játékos győztes  A Microsoft YouthSpark programjának részét képezi a 10 éves múlttal rendelkezdő Imagine Cup alkalmazás fejlesztő verseny, melynek idei díjkiosztójához a Smartmobil konferencia biztosította a díszleteket. A vállalat versenyén a csapatok a Játék, az Innováció és a Segít a technológia kategóriában mutatták be alkalmazásaikat, melyeket Microsoft platformokra – Windows 8-ra, Windows Phone-ra és Windows Azure-ra – fejlesztettek ki. A hazai szakértőkből, befektetőkből, és üzletemberekből álló zsűri a PlanB Labs csapata által készített LearnInvisible mellett tette le a voksát. Az applikáció egy popkulturális játék, amelyben híres embereket, rajzfilmhősöket, épületeket vagy logókat kell kitalálni a teljes kép mindössze egy kis részlete alapján.



A csapat korábbi appja, a ThinkInvisible volt az alap


A második helyen a StatzUp végzett, amely a labdarúgás világából közöl egyedülállóan érdekes és részletes statisztikákat, illetve lehetővé teszi, hogy a felhasználók folyamatosan, valós időben nyomon kövessék kedvenc csapataik vagy játékosaik teljesítményét. A bronzérem a MediFrame-nek jutott, amely az autista gyermekek és nevelőik számára ad nélkülözhetetlen segítséget azáltal, hogy a modern technológiák felhasználásával újraértelmezi az „Én könyvet”, amely az autisták számára oly nehéz önismerethez segíti hozzá felhasználóját.
 
Startup: jól járhatsz, ha támogatod
Magyar startup és a mobil fizetés forradalma
Szoftverfejlesztő startup a leggyorsabban növekvő magyar cég

A verseny döntőjét idén júliusban az oroszországi Szentpéterváron rendezik, melyre többszáz diákot várnak szerte az egész világból. Az idei Imagine Cup különlegessége, hogy a nyertes fiatal fejlesztők a verseny történetében először összesen mintegy 300 ezer dollárt kapnak ötleteik megvalósítására. Az egyes kategóriákban első helyezést elnyerő csapatokat 50 ezer, a másodikokat 10 ezer, a harmadikokat pedig 5 ezer dollárral jutalmazza a zsűri.

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.