Egy nap alatt 11 százalékkal emelkedtek a Nokia-részvények arra a hírre, hogy a Lenovo megvásárolná a mélyrepülésben lévő finn mobilcéget. A kínaiak spekulációnak minősítették az értesülést, a Nokiánál pedig már bé terv is van a nagy visszatérésre.
A valaha szebb napokat látott Nokia részvényei hónapok óta nem látott magasságokba emelkedtek annak hírére, hogy a finn cégre szemet vetett a kínai Lenovo. Persze az IBM PC-üzletágát is megvásároló távol-keleti nagyvállalatnál azonnal cáfolták az értesülést: a Reuters szerdai beszámolójában Gianfranco Lanci, a Lenovo európai üzleteiért felelős vezetője egyenesen viccnek minősítette a feltételezést.

A Nokia árfolyamának 11 százalékos emelkedését, ami egyébként a július 18-i mélypont óta 50 százalékos javulásként is felfogható, a Bloomberg szerint az is táplálhatta, hogy Stephen Elop vezérigazgató és más nokiás topmenedzserek hirtelen több mint egymillió dollár értékben vásároltak be a finn cég papírjaiból. Elop a mostani 275 ezres tétellel 425 ezerre növelte Nokia-részvényeinek a számát, míg a vállalat közelmúltban kinevezett elnöke, Risto Siilasmaa 330 ezer új papírt vásárolt, amivel 730 ezerre emelkedett a birtokában lévő részvények száma.

Mindez nem sokkal azután következett be, hogy a finnek a napokban 1,41 milliárd eurós veszteséget jelentettek be az idei második negyedévre, annak ellenére, hogy az április-június időszakban az előző negyedévinél kétszer több, vagyis 4 millió Windows Phone-os Lumia okostelefont adtak el, meghaladva az elemzői várakozásokat.

Bomlasztó erő  A trónjáról kétszeresen is letaszított, piaci elsőségét mind a hagyományos, mind az okostelefonok kategóriájában elvesztő Nokia közben a nagy visszavágásra készül. A korábban soha nem látott mértékű költségcsökkentő lépések, amelyeknek a kilencvenes években kiépített magyarországi gyártóbázis is áldozatul esett, a hatékonyság növelését célozzák. Az áttöréshez azonban megfelelő termékkínálatra is szükség van, amit az okostelefonok kategóriájában jelenleg a microsoftos együttműködés alapoz meg.



A jobbaknak 425 ezer részvénye és két Lumiája is van


Az áttörést a Microsoft következő mobil operációs rendszerére, a Windows Phone 8-ra épülő újabb Lumia modellektől várják, miközben a régi lumiásoknak azzal okosztak némi csalódást, hogy azokon a készülékeken nem futhat majd az új rendszer, csupán a WP7 felcsinosított változata. A marketingkampány mindenesetre beindult, a Nokia pedig felszólította viszonteladóit, hogy segítsék ismét világelső okostelefon-szállítóvá emelni a finn céget. 

A Nokia nyugat-európai eladásaiért felelős elnökhelyettese, Conor Pierce angol dealerek előtt jelentette ki, hogy egykori piacvezetőből a többi márka kihívójává válnak, ami lehetővé teszi, hogy a cég megkülönböztesse magát riválisaitól, és megadja a szabadságot ahhoz, hogy minden eddiginél bomlasztóbb erőként lépjenek fel a piacon. 

Windows Phone, vagy amit akartok  Elismerve ugyan, hogy a Lumiák eladásai még közel sincsenek azon a szinten, ahol lehetnének, Pierce szerint a start nem volt rossz: most már arra kell figyelniük, hogy valóban mást nyújtsanak, mint a versenytársak, de az ahhoz vezető lépéseket se kapkodják el.

Finnországi gyárát is bezárja a vergődő Nokia
Csúcstelefon-összehasonlító tavasz végén

Egyelőre a legtöbb Nokia-vezető még a microsoftos kapcsolat fontosságát hangsúlyozza. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy néhány hete Risto Siilasmaa elnök, miközben 2013-ig további 10 ezer fős leépítést jelentett be, és igyekezett megvédeni a saját Symbian-Windows Phone váltás helyességét, azt is jelezte: ha a Windows Phone 8 mégsem igazolja a várakozásokat, a helyzet kezelésére már megvannak a megfelelő tervek.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.