A Google tegnap hivatalosan is megerősítette azt, amit a hozzáértő közönség már rég óta hangoztatott: a Wave nem váltotta be a hozzá fűzött nagy reményeket, és megbukott.
Bő egy éve, a májusi I/O rendezvényen jelentették be a Google Wave-et, amely meghívásos rendszerben indult el, és nem kis felütéssel az e-mail leváltójaként aposztrofálták. Sergey Brin, a cég társalapítója egyenesen az interaktivitás új mérföldkövének nevezte a Wave-et. Bár a szolgáltatást kipróbáló felhasználók kezdeti lelkesedése az 1/x függvény görbéjéhez hasonló módon zuhant, a cég jó ideig nem akarta belátni, hogy ezúttal nem váltották meg a világot.
Májusban még minden rendben volt? | Ennek megfelelően az idei I/O konferencián az esemény előadói igyekeztek felhasználók sikertörténeteivel illusztrálni az azonnali üzenetküldést, e-mailt és csoportmunka funkciókat összegyúró szolgáltatás létjogosultságát. Emellett bejelentették, hogy a tesztfázis lezárul, és már bárki Wave-ezhet, akinek van Google fiókja. Az itt elhangzott célkitűzések között szerepelt a szolgáltatás beépítése a Google Apps alá, valamint a Novell Pulse és az SAP SteamWork alkalmazásokkal való egyűttműködési lehetőség is. Ez a lépés valószínűleg egy elkeseredett kísérlet volt a termék átpozícionálására: az e-mail leváltása helyett már megelégedtek volna azzal is, ha a Wave a vállalati kommunikáció és csoportmunka részévé vált volna.
Nos, alig három hónappal a Wave megnyitása után tegnap a Google bejelentette, hogy nem fordít több fejlesztési erőforrást a termékre. A szolgáltatás még egy ideig azért elérhető marad, de gyanítható, hogy előbb-utóbb teljesen elcsendesül majd a Wave nem túl magasra csapó hulláma.
Vannak, akik örülnek a bukásnak | Eric Schmidt, a Google vezetője a most zajló Techonomy konferencián újságírói kérdésre teljesen természetesnek nevezte, hogy egy olyan innovatív vállalatnál, mint az övék, előfordul bizonyos termékekkel, hogy nem váltják be a hozzájuk fűzött nagy reményeket. Schmidt odáig ment, hogy egyenesen örvendetesnek nevezte ezeket a sikertelen kísérleteket, hiszen ezekből rengeteg tapasztalatot gyűjthet a vállalat, ami hosszú távon előnyére is válhat.
Hogy mi fog történni a zömében Ausztráliában dolgozó Wave-csapattal, arról csak annyit árult el a cégvezető, hogy más, még be nem jelentett projektek fejlesztésében fognak segédkezni. A Wave készítésénél felhalmozódott tudás leginkább az egyre erősödő Google-Facebook háborúban jöhet jól. Szinte biztos, hogy a stábot a hivatalosan még valóban nem létező, de egy ideje pletykaszinten már felbukkant Google Me csapatához irányítják át.
Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai
Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak