Informatikai stratégia: mindenki szeretné, senki nem csinálja

A parlament informatikai és távközlési albizottságának döntése miatt a kormány visszavonta a nemzeti infokommunikációs stratégia elkészítésére kiírt pályázatot.

Baja Ferenc infokomminkációért felelős kormánybiztos kedden bejelentette, hogy a kormány visszavonja azt az év elején kiírt, 30 millió forintos közbeszerzést, amelyben a nyertes pályázónak két szakaszban kellett volna felmérni az infokommunikáció jelenlegi helyzetét, majd stratégiát alkotnia az elkövetkező öt évre. A döntés hátterében az áll, hogy az illetékes parlamenti albizottság fele, bár szintén támogatta egy ilyen stratégia megalkotását, a közbeszerzést elutasította.

Van a szónak pár(t)ja
| Nyitrai Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa azt nehezményezte, hogy a leköszönő kormány akar stratégiát alkotni, ezzel mintegy megkötve a következő kezét. Ezért javasolta, hogy a kormány vonja vissza a közbeszerzést.

Baja Ferenc ezzel szemben úgy látta, csak az új kormánynak kedvezne az, ha az előkészítési fázis már tavasszal megtörténne. A kormánybiztos hozzátette, a Bajnai-kormány csak a társadalmi, szakmai szervezetekkel és a pártokkal kialakított, konszenzusos stratégiát tartja elfogadhatónak. Végül felajánlotta, hogy a bizottság is vegyen részt a közbeszerzési eljárásban.

A nyolctagú albizottság minden tagja támogatta az infokommunikációs stratégia elkészítését, de négy képviselő ellenezte a pályázatot. Így a téma zárásaként egyhangú igennel szavaztak arról, hogy máshogy készüljön el a nemzeti stratégia.

Az akcióterv a lényeg | Az iparági szereplőket tömörítő Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke szerint a lényeg valójában a novemberben elfogadott IKT-akcióterv következetes végrehajtásában rejlene.

 

A hazai GDP és az IKT szektor növekedése 2001-2008 között, valamint az IKT szektor
részesedése a GDP növekedésében (forrás: KSH, EITO)

 

Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter még tavaly november elején jelentette be, hogy a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Terv operatív programjain belüli átcsoportosításokkal mintegy 70 milliárd forint friss forrást biztosít az infokommunikációs szektor iparpolitikai akciótervének megvalósításához; ebből a legnagyobb összeget a szélessávú fejlesztésekhez elnyerhető támogatások adják.

A Bajnai-kormány szeptember elején fogadta el az IVSZ bevonásával elkészített infokommunikációs iparpolitikai akciótervet. A programok megvalósítása azonban mindeddig nem igazán indult el, pedig az akcióterv megvalósításához legalább 2-3 évre lehet szükség. Az IVSZ-nek ezért más civil szervezetekhez hasonlóan kiemelt szerepe lesz abban, hogy az akciótervet a kormányokon átívelve végre is hajtsák – hangsúlyozta Keresztesi János elnök.