Még a Facebook térhódítása is jót tesz a Google-nak - állítja Heal Edina, a keresőóriás új magyarországi vezetője.
Pályázik a Magyar Rádió elnöki posztjára, szóltak a hírek még az év elején. Szeptember vége óta viszont a Google magyarországi irodáját vezeti. Jó váltásnak tűnik, de mit csinál egy Google iroda Magyarországon?

– A Magyar Rádió elnöki pozíciója is jó állás lehetett volna, ám én végül nem adtam be pályázatot, csak a kiírást vettem meg. Ha egy sokak által hallgatott, és még akár pénzt is hozó rádiót akarnának csinálni, az izgalmas feladat lenne. A Google magyarországi irodája jelenleg 7 fős, és csak értékesítés támogatást végez, hiszen a keresési eredmények melletti hirdetések eladása az interneten keresztül zajlik.

Az üzleti modell zsenialitása, hogy magától megy. Mi kapcsolatot tartunk nagyobb ügyfelekkel, oktatásokat szervezünk, segítünk a hirdetési rendszerünk használatában. De jövőre kezdjük el a YouTube magyarországi bevezetését is. Hirdetni eddig is lehetett rajta, mostantól viszont a magyar igényekre szabjuk majd, és megállapodunk az Artisjusszal a szerzői jogokról.

Elődje, Peresztegi Zoltán úgy nyilatkozott korábban, hogy 2012-re a hazai online hirdetési piac felét szeretnék lefedni. Ez több mint 10 milliárd forint bevételt feltételez, amit ráadásul egyenesen egy ír számlára utalnak a hirdetők.

– Bevételi adatokat nem ad ki a Google, de én nagyon optimista vagyok, az Adwords hirdetési rendszerünk egyre népszerűbb. Az elszámolásaink teljesen törvényszerűek, a Google törvénytisztelő cég.

A Google legújabb nemzetközi kihívója a Facebook és általában a közösségi média?

– A Facebookra nem tekintünk riválisként, hiszen eléggé más a termék és az üzleti modell is. Ráadásul az Facebook felhasználói 70 százalékkal többet keresnek, mint egy átlag internetező. Az internetkultúra terjedése és az internetezéssel eltöltött idő növekedése azzal jár együtt, hogy a netes keresések száma is nő. Ez pedig használ a Google-nak.

Az elmúlt hetekben a Google európai központjait látogatta sorra, a betanulás részeként. Mennyire húzta vissza a Google álomvilágából az itthon bejelentett nyugdíjrendszerbeli változás?

– Valóban okozott egy-két rossz napot. Az ország hosszú távú jövőjével kapcsolatban nagyon elhibázott döntésnek látom. A magyarok az elmúlt húsz évben lassan-lassan kezdték volna belátni, hogy nem fog mindig az állam gondoskodni róluk, az öngondoskodás elkerülhetetlen. Ennek a folyamatnak ez egy nagyon nagy pofon.

Ugyanígy látja a bevezetett válságadókat is?

– Egyik-másik sokkolt. A nem szektorsemleges adókat nem tartom igazságosnak, még akkor sem, ha a bajból mindenkinek ki kell vennie a részét. De az sem helyes, ha csak azokat adóztatják, akik hosszútávon gondolkodtak, időben léptek, stratégiailag fektettek be, és mondjuk korábban nem fizettek osztalékot, hanem visszaforgatták a nyereséget. Emellett számomra is hiányoznak a szerkezeti reformok, amelyek hosszútávon segítenének a lyukak betömésében.

A Sláger Rádió korábbi vezetőjeként azért már korábban is lehetett rossz tapasztalata a magyar politikai rendszerről, amikor a sokat kritizált pályázaton nem nyertek újra frekvenciát. Már túl van rajta?

– Korábban sem hagytam, hogy személyesen tönkretegyen, vagy nagyon bántson ez a történet. Profiként igyekeztem hozzáállni, s azt hiszem, sikerült is. Azzal együtt, hogy az akkori döntéseket a mai napig hibának tartom, és egyáltalán nem helyeslem. Mára a bíróság is kimondta a törvénytelen voltukat. A Sláger rádió tulajdonosa számára persze fontos, hogy kap-e a későbbiekben kártérítést, de az ügyön egészében ez már sokat nem fog változtatni.

(A cikk a Figyelő 2010/42. számában jelent meg.)

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.