A Gartner felmérése szerint egyre több európai szervezett dönt úgy, hogy külső szolgáltatókra bízza informatikával kapcsolatos szükségleteit. A megkérdezettek 40 százaléka többet kíván ilyen célra költeni idén.

A Gartner még az első negyedév során szondázott 206 különböző méretű és tevékenységi körű európai szervezetet az informatikai kiszervezéssel kapcsolatban. A válaszadók több mint fele jelezte, hogy 2010-ben több feladatot fog outsource partnerre bízni, ám csak tízből négyen állították azt, hogy erre a célra többet fognak fordítani.

Igény az volna rá | Azaz a kiszervezett informatikai szolgáltatások egyre elfogadottabbá válnak a kontinens nagy szervezeteinél, ugyanakkor a gazdasági válság elhúzódó hatásai miatt ez nem minden esetben jár együtt az erre szánt összeg növekedésével. Ráadásul a folyamatos költségcsökkentési törekvések mellett egyre komolyabb az igény a további hozzáadott értéket képviselő lehetőségekre, úgymint a flexibilitás és a skálázhatóság.

A tanulmány megállapítja, hogy hiába rendelkeznek lényegesen eltérő nagyságú költségkerettel a megkérdezettek, mindenhol egyre nagyobb a hajlandóság a kiszervezett informatikára. A szerényebb (évi 1 millió euró alatti) költéssel rendelkező szervezeteknél például a tavalyi 6,1-ről 14,7 százalékra nőtt az érdeklődők aránya.

Alkalmi vétel | A Gartner szakértői szerint az elfogadottság mostanra nagyjából elérte a lehetséges maximumot, azonban a konkrét bevezetések csak most kezdenek igazán beindulni. A szoftverszolgáltatások (SaaS) például 6,1, az igény szerint vehető tárolókapacitás vagy számítási kapacitás területén pedig 5,1 százalékosra tehető az éves növekedés.

Zárszóként a kutatócég annyit tesz hozzá, hogy bár az európai gazdasági helyzet továbbra is meglehetősen bizonytalan, az biztosnak látszik, hogy a szervezetek számára létfontosságú a különböző forrásokból származó informatikai hátterük optimalizálása, és mindeközben egyre komolyabban támaszkodnak majd a szabványosított IT-szolgáltatásokra.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.