A Google+ felhasználóit egy érdekes szisztéma szerint mérő önkéntes statisztikus szerint a szolgáltatáshoz a hét elején már 18 milliónál is többen csatlakoztak, de a növekedési ütem lassult.
A családfakutatással foglalkozó Ancestry.com oldal társalapítója, Paul Allen sajátságos módon méri a Google új közösségi szolgáltatásának növekedési ütemét. Módszerének lényege, hogy száz, illetve legutóbb már ezer gyakori családnévre futtat le keresést a Google+ felhasználói között. Az ebből kapott adatokból kiindulva pedig megbecsli a teljes létszámot.

Módszere úgy tűnik, működik, hiszen amikor a Google hivatalosan bejelentette, hogy átlépték a 10 milliós nagyságrendet, az valószínűleg egy-két nappal korábbi mérésükön alapult. Ha így van, az egybevág Allen statisztikájával.

A legfrissebb, hétfői adatok szerint a közösségi oldalnak immár 18 milliónál is több regisztráltja van. Ami egyébként azt is jelenti, hogy a felhasználói kör bővülése az utóbbi egy hétben jelentősen lassult.

Lopakodó üzemmód Azért temetni még korai lenne a Google Facebook-gyilkosnak szánt megoldását, hiszen egyelőre még mindig tesztfázisban működik a szolgáltatás. Ennek megfelelően még egyáltalán nem indult be a keresőóriás marketinggépezete. Vélhetően ez a csend csak addig tart, amíg a korai problémákat kiszűrik, a folyamatban lévő fejlesztések elkészülnek, illetve megfelelő hátteret biztosítanak nagyobb számú felhasználó kiszolgálására. Ha ezeket kipipálta a Google, akkor a sok száz millió felhasználót elérő egyéb szolgáltatásain (mint például maga a kereső vagy a YouTube videomegosztó) megindítja a rohamot, ami pillanatok alatt kilenc számjegyűvé duzzaszthatja a Google+ közösségét.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.