A Nokiát már az ág is húzza: a folyamatos problémákkal küszködő finn vállalat most éppen kénytelen volt újratervezni a második negyedéves eredményeit. Eközben még mindig a Symbiant erőltetik egy új verzió és két készülék formájában.
Hirdetés
 
Bár a legyártott mobiltelefonok darabszámát tekintve még mindig világelsőnek számít, a Nokia üzleti szempontból egyre kevésbé számít jó partinak. Az okostelefonok piacán éveket késlekedő, majd a Symbian^3 alapú készülékekkel gyengén visszatérő finn gyártó számaiban egyelőre a Microsofttal kötött átfogó megállapodás sem hozott pozitív változást, és a vállalat bejelentése szerint a közeljövő sem lesz túl rózsás.

A lejtmenet folytatódik A Nokia befektetőinek szóló hivatalos előrejelzése szerint az eddigi bukdácsolás után át kellett gondolniuk a második negyedéves pénzügyi terveiket. Ugyan pár hónappal ezelőtt még 6,1-6,6 milliárd eurós forgalom mellett 6 és 9 százalékos nettó profitot jósoltak a legfontosabb divízió, a Devices & Services számára, új közleményükben arról nyilatkoztak, hogy az üzletág teljes bevétele mindenképpen kevesebb lesz, és a nyereségük épphogy eléri majd a megtérülési szintet.


A tőzsde villámgyorsan reagált a hírre: egy nap alatt több mint 13 százalékot esett a Nokia papírok árfolyama. A WestLB elemzője, Thomas Langer ráadásul a következő negyedévre sem jósol túl sok jót, szerinte a Nokia egyetlen esélye, hogy gyorsan rámozdul a Windows Phone 7 Mango frissítésére, és olyan készülékeket jelentet meg a Microsoft operációs rendszerével, amelyek hardveresen is sokkal jobbak, mint a többi gyártó windowsos telefonjai.

Anna a Symbian utolsó esélye? Eközben a Nokia épp a napokban kezdte meg két új okostelefon szállítását, melyeken még mindig nem a Windows Phone 7-et, hanem a Symbian^3 operációs rendszert erőltetik. Az üzleti célra ajánlott E6, valamint a multimédiára kihegyezett X7 az első két olyan modell, amelyeken az Anna, a gyengélkedő rendszer ráncfelvarrott változata fut.

Az E6 egyszerre hasonlít a korábbi E71-re és az újabb BlackBerry mobilokra, hardveres QWERTY billentyűzete 640x480 képpontos felbontású érintőkijelzővel párosul. A Mail for Exchange, Microsoft Communicator Mobile és Microsoft SharePoint támogatással felvértezett készülék - talán szintén a BlackBerryk közönségét megcélozva - a kommunikációra helyezi a legfőbb hangsúlyt.

Az X7 gyakorlatilag az N8 okostelefon érintőkijelzőjét továbbgondoló szórakoztatóközpont, a 4 hüvelykes képátlóhoz 640x360 képpontos felbontás társul. A telefon kinézete is az N8 helyenként lekerekített téglájára hajaz, a megcélzott vásárlók pedig inkább a médiafogyasztó, filmnéző, zenehallgató és netező fiatalok.

A Symbian ^3 Anna a közlemények szerint "az elkövetkezendő hónapokban" elérhetővé válik a korábbi Symbianos készülékekre, így az N8-ra és a C7-re is letölthető frissítés formájában.

WP7 szőnyegbombázásra készül a Nokia
Tovább tart a Nokia vesszőfutása
Mindent a Windows Phone 7-re tesz fel a Nokia

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.