A vezetőség lapértesülések szerint magántőke-befektetői alapokkal tárgyal, a tőzsdéről való kivonulás lehetővé tenné a Dell gyors, hatékony átszervezését és cégértékének növelését.
Hirdetés
 
A Bloomberg forrásai szerint a Dell menedzsmentje, élén a vállalat 15,7 százalékos tulajdonrésszel rendelkező alapító vezérigazgatójával, a TPG Capital és a Silver Lake közreműködésével hajtaná végre a kivásárlást, amelyet akár ezen a héten is bejelenthetnek. A Wall Street Journal értesülései alapján a JPMorgan Chase és magánnyugdíjalapok is részt vesznek a 2012 végén megkezdett tárgyalásokban, eredményre február végéig számíthatunk. Az üzlet, amennyiben létrejön, a pénzpiaci válság utóbbi éveinek egyik legnagyobb volumenű felvásárlása lenne.

Sürgős változtatások  A lényeg minden esetben az lenne, hogy a Dell papírjait kivonnák a tőzsdei kereskedelemből, így a részvényesek ellenőrzése alól felszabaduló cégvezetés gyorsabban és hatékonyabban hajthatná végre a társaság átszervezését, a befektetők pedig minden bizonnyal a korábbinál versenyképesebb, nyereségesebb vállalat részvényeinek értékesítésétől várnának hasznot.

A Dell részvényárfolyamok alapján számolt cégértéke tavaly február óta 40 százalékkal csökkent, ám a Bloomberg hétfői beszámolója nyomán nyolc hónapos rekordot beállítva gyors növekedésnek indult. A tranzakció ötlete már korábban is többször felmerült, és az elemzők járható útnak tűnik, azonban felhívják a figyelmet a nehézségekre is: ilyen a vállalat 4,5 milliárd dolláros adósságállománya vagy azok a problémák, amelyekkel a hanyatló PC-piac meghatározó szereplőjeként kell szembenéznie.

Húzóágazatból kolonc  A sokak fejében most is PC-gyártóként élő Dell hosszú évek óta igyekszik átszabni portfólióját, vállalati megoldásszállítóként csökkentve az eredményeit máig meghatározó személyi számítógépes üzletágtól való függőségét. A folyamat nem bizonyult maradéktalanul eredményesnek: bár a szerverek vagy a vállalati szolgáltatások forgalma növekszik, a legutóbbi negyedévben a PC-szállítások 21 százalékos visszaesése az IDC szerint 47 százalékkal csökkentette a Dell nyereséget éves összehasonlításban. A Gartner ugyanakkor a gyártó piaci részesedésének 2 százalékpontos csökkenését is jelezte, ami így 10,2 százalékon áll.

IDC: eltaktikázták magukat a PC-gyártók
A magyar fáziskésés ellen harcol a Dell

Az 1984-ben 1000 dolláros tőkével induló társaság egy évtizeddel ezelőtt még a csúcson volt, ám sikeres üzleti modellje felett eljárt az idő. Az alapító Michael Dell 2007-ben vette újra kezébe a vállalat irányítását, de a recesszió hatásaival és a mobil eszközök felfutásával nem sokat tudott kezdeni. A befektetői alapok bevonásával kapcsolatban az elemzők most az óriásvállalat masszív finanszírozási követelményeire hívják fel a figyelmet, és a részvények aktuális árfolyamát is a tranzakció akadályának tartják.

A Dell papírjaival jelenleg 12 dollár fölött kereskednek, de üzleti egységekre lebontva már nem érnek ennyit: a cég PC-üzletágát a Sanford Bernstein például csak 4,7 dollárra értékelné. Ennek ellenére a piackutató úgy látja, érdemes lehet külön értékesíteni vagy működtetni az ágazatot – annak ellenére is, hogy annak leválasztásával a Dell elveszítené piaci súlyának számottevő részét.

Nagyüzemi lopással vádolja kínai riválisait az Anthropic

A világ egyik legfejlettebb MI-laborja szerint az ázsiai versenytársak proxy hálózatokon keresztül szervezetten, nagy intenzitással szipkázzák ki a Claude modellekben rejlő képességeket.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.