A három piaci szereplő a frekvenciatartomány másik feléért együttvéve ennek több mint a háromszorosát fizette, a hatóság illetékesei szerint az aránytalanság tudatos volt az új szereplő piacra lépésének megkönnyítésére. Az állami konzorciumnak egy éven belül kell elkezdenie a hálózat építését, 2014 végére pedig már el kell érnie a harmincezer lakosúnál nagyobb hazai településeket. A 15 éves időtartamra most elnyert frekvenciákat három éven belül nem adhatja el, arra azonban nincs érvényben tiltás, hogy a konzorcium tagjai cserélődjenek.
Visszafogott nyilatkozatok ■ A már piacon lévő szolgáltatók az árverési kiírás alapján vállalták, hogy mindaddig, amíg az új szereplő ki nem építi a hálózatát, hozzáférést adnak neki a saját hálózatukhoz. A belföldi roaming megállapodást, beleértve a használati díjat is a hírközlési hatóság az érintett felekre bízza, csak akkor avatkozik be, ha nem tudnak megállapodni.
A szolgáltatók közül elsőként a Vodafone-nál kommentálták a fejleményeket: a Bitport megkeresésére a sajtóosztályon elmondták, hogy a tender hozzájárul a 2G és 3G hálózat finisben lévő megújításához. Ennek segítségével a Vodafone Magyarország a mobilszélessávot olyan településekre is ki tudja terjeszteni, ahol jelenleg semmiféle szélessávú internet nincs. Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke a Bitport kérdésére korábban elmondta: a Vodafone-nál tavaszra várható a teljes hálózat megújulás. Szerinte jelenlegi felhasználói kör több, mint 90 százalékának elég a hazai mobilszolgáltatók által kínált 21-42 megabit/s sebesség, így a Vodafone a valós igények és a megfelelő eszközök tömeges megjelenésétől teszi függővé az LTE-fejlesztést.
A Telenor nemrég elkészült Hipernet hálózata és az 1800 MHz-es frekvenciatartományban lévő tartalékai révén erős piaci pozíciókkal rendelkezik. Ezért társaság a mostani árverésen a gazdaságilag ésszerűnek tartott áron vásárolt frekvenciát, mely lehetőséget biztosít a további fejlesztésekhez. Christopher Laska, a Telenor Magyarország Zrt. vezérigazgatója korábbi nyilatkozata alapján ebben az évben a hálózat finomhangolására összpontosítanak, javítják a beltéri lefedettséget és újabb területeket kapcsolnak be a 3G hálózatba.
A Magyar Posta az MTI-vel kedden azt közölte: "a piacra lépés lehetőségeiről addig nem áll módunkban nyilatkozni, míg a frekvenciaárverési határozat nem lép jogerőre".
Hatékonyabb működtetés ■ A Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága az alábbi tájékoztatást adta: a Magyar Telekom a 900 MHz-es frekvenciaárverés elsőfokú eredményére is tekintettel tovább vizsgálja, hogyan aknázhatók ki leghatékonyabban és az ügyfelek részére legelőnyösebben a rendelkezésére álló erőforrások és az új lehetőségek a Telekom mobilhálózatának 2011 tavaszán indított nagyszabású modernizációjában, különös tekintettel a valódi mobilszélessáv és a 4G/LTE mobilinternet szolgáltatások fejlesztésére és kiterjesztésére.
A nyilatkozatban nem említik, de a Magyar Telekom idén év elején a hazai szolgáltatók közül elsőként elkezdte a negyedik generációs (LTE) kereskedelmi mobilszolgáltatást, amelyre az első hetekben néhány tucat felhasználó fizetett elő. Maradi István, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese a Bitportnak a napokban úgy nyilatkozott: az LTE már annyira kellett, mint egy falat kenyér, mert a világon mindenhol korlátos erőforrásként rendelkezésre álló frekvenciákon az eddigi technológiákkal már képtelenség lenne hosszabb távon kezelni az egyre jobban növekvő adatforgalmat. A technológiaváltás költségszempontból is sokkal vonzóbb, mivel jóval hatékonyabb működtetést tesz lehetővé.
Maradi: Úgy kell az új generációs mobil, mint egy falat kenyér














