Egyenként több száz millió forintos befektetéssel segíti három informatikai vállalat sikerét az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő.
Hirdetés
 

A kockázati tőkealap-kezelő négy vállalat esetében több mint 1,2 milliárd forint értékű tőkekihelyezésről döntött a közelmúltban. A befektetés célpontjai között egy orvosi diagnosztikával foglalkozó cég mellett három informatikai vállalatot találunk.

Pénzügyi szemüvegen át A mostani befektetési hullámban a Leonar3Do 400 millió tőkéhez jut. A céghez köthető a 2005-ben 3D-s szemüvegével több feltalálói díjat nyert Rátai Dániel által kifejlesztett, a közelmúltban kereskedelmi forgalomba került Leonar3Do virtuálisvalóság-modellező eszköz. Ezt többek között a Semmelweis Egyetem Kognitív Laborjában is használják már az orvosi oktatáshoz.


A videón Károly herceg próbálgatja a 3D-s technológiát

A Leonar3Do a világ első 3DVR (háromdimenziós virtuális valóság) desktop terméke. Lényege, hogy a közönséges számítógépek kétdimenziós munkakörnyezetét 3D konfigurációvá egészíti ki, amellyel virtuális teret tud létrehozni és három dimenzióban megjeleníteni a monitor előtti térben. A felhasználó a Leonar3Do 3D szemüvegének és a térbeli egérként szolgáló madárnak a segítségével, a kurzorral mozgatva, kiemeli a monitor síkjából az ott megjelenített objektumot. Azonban a Leonar3Do nemcsak a 3D megjelenítést teszi lehetővé, hanem a térbeli beavatkozást is, ami új területeket nyit meg a 3DVR-piacon a termék hasznosítására.

Mobilfizetés és ajánlórendszer Szintén 400 millió forint tőkebefektetéshez jutott a Cellum Global Zrt. A Cellum csoport a biztonságos és könnyen használható mobiltelefonon keresztül történő vásárlásban érdekelt. Termékei a banki szférától a szolgáltatási és kereskedelmi területen át a kormányzati, egészségügyi és közigazgatási szektorig mindenkinek nyújtanak megoldásokat. A cégcsoport ma több mint havi egymillió biztonságos mobil tranzakciót kezel Magyarországon. A most szerzett forrásokat a kelet- és közép-európai régióban való terjeszkedésre szeretnék felhasználni.

A PortfoLion a Gravity R&D Kft.-vel 300 millió forintos tőkebefektetésről kötött megállapodást. A szűk két éve európai innovációs díjat nyerő cég internetes ajánlórendszerek fejlesztésével és üzemeltetésével foglalkozik. A Gravity készítette például a Groby.hu élelmiszer-áruház, a Randivonal.hu és a LiveJasmin.com egyedi ajánlórendszereit is. A befektetett összegből a társaság a nemzetközi terjeszkedést és sales tevékenységet kívánja finanszírozni.

A piszkos(ul gazdag) 12: startupok és a pénz
10 cég, ahová a Google is befektet

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.