Az idén világszerte 1,74 milliárd ember, Közép- és Kelet-Európában pedig 174 millió felhasználó csatlakozik rendszeresen valamilyen közösségi hálózatra. Ebben a tekintetben a Magyarországot is magában foglaló régió jövőre Észak-Amerikát is túlnőheti.
Hirdetés
 

Az eMarketer előrejelzése szerint az idén már 1,73 milliárdra növekszik a közösségi hálózatokra rendszeresen belépő felhasználók száma világszerte, vagyis nagyjából minden negyedik ember igénybe veszi egyik-másik közösségi szolgáltatást. Az ázsiai és csendes-óceáni régió a teljes létszám 45 százalékát adja, és a jövőben is a növekedés motorja lesz, míg az észak-amerikai és nyugat-európai piac növekedése tovább lassul, együttesen is elmaradva például a kínai felhasználók mögött. Globálisan 2015-ig tart a közösség két számjegyű növekedése, 2017-re pedig már 2,55 milliárd – háromból egy – ember vesz majd részt a közösségi csatornák életében.



Tőlünk nézve a felmérés (illetve a rá épülő előrejelzés) egyik érdekessége, hogy a Magyarországot is magában foglaló közép- és kelet-európai régió felhasználóinak létszáma jövőre megelőzi majd az észak-amerikai kontinensét, bár az indiai, brazil, kínai, mexikói, különösen pedig az afrikai növekedési rátát továbbra sem közelíti meg. Ezzel együtt a közép- és kelet-európai penetráció folyamatosan a legmagasabbak között marad, a közösségi hálózatok felhasználóinak régiók szerinti aránya pedig egyre inkább a kontinentális népesség tényleges arányára hajaz.



Utóbbi egyértelműen jelzi az infrastrukturális fejlődést és a felhasználói szokások alakulását, amire nagy hatással van a kevésbé fejlett országok fiatalodó és az új technológiára fogékonyabb lakossága – olvasható az eMarketer tanulmányában.
 

Komoly hirdetési platformmá vált az Amazon
A YouTube menő, a kupon viszont nem az

 

Közösség & HR

A Tesla robotaxik csókolommal köszönhetnek az emberi sofőröknek

Úgy fest, hogy még akkor is négyszer gyakrabban baleseteznek az átlagos amerikai autóvezetőkhöz képest, ha feltételezzük, hogy minden ütközésüket bejelentették.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.