Bár még egyáltalán nem lehet külső alkalmazást írni rá, a programozók körében mégis óriási a lelkesedés a Google Facebook-gyilkosnak szánt közösségi megoldása iránt.
Hirdetés
 
Az IDC kutatócég és a fejlesztői eszközöket kínáló Appcelerator friss negyedéves felmérése szerint a mobil alkalmazásokat fejlesztő szakemberek között elsöprő érdeklődés mutatkozik a Google+ közösségi megoldás iránt. Bár még egyáltalán nem lehet rá külsős programozóknak saját alkalmazásokat készíteni, mégis a válaszadók közel háromnegyede úgy nyilatkozott, hogy az elkövetkező egy-másfél évben dolgozni kíván a rendszerrel.

Ez különösen annak fényében komoly szint, ha hozzátesszük, hogy a közösségi hálók területén évek óta toronymagasan kiemelkedő Facebookról alig néhány százalékkal többen nyilatkozták ugyanezt. A szintén régóta erős pozícióban lévő Twitter pedig gyakorlatilag ugyanannyira vonzó rövid távú lehetőség a fejlesztők szemében, mint a Google+. A vezető hármastól alaposan lemaradva következik a LinkedIn és a Foursquare.

Az alkalmazásfejlesztőktől megkérdezték azt is, reálisnak látják-e, hogy a Google+ felzárkózhat a Facebook szintjére. Erre a válaszadók több mint kétharmada igennel válaszolt. Az indok az volt, hogy a Google egyéb szolgáltatásai (kereső, YouTube, térképek stb.) felhasználásával képes lehet kompenzálni a Facebook közösségi területen jelenleg mutatkozó óriási előnyét.

Klónozással támad a Google a Facebookra
Google+ vs Facebook: pluszok és mínuszok

Nagyüzemi lopással vádolja kínai riválisait az Anthropic

A világ egyik legfejlettebb MI-laborja szerint az ázsiai versenytársak proxy hálózatokon keresztül szervezetten, nagy intenzitással szipkázzák ki a Claude modellekben rejlő képességeket.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.