A bevételek kétharmada öt szereplő kezében összpontosul a több mint 64 milliárd dollárosra becsült online hirdetési piacon. A Google fölénye idén is nyomasztó, de az összkép lassan megváltozhat.
Az online hirdetések jelenlegi rendszer első pillantásra nem kedvez a kisebb oldalaknak és blogoknak, hiszen a költések 64 százaléka öt nagyvállalat zsebében landol, és a maradékon is számtalan szolgáltatóval kell osztozni. Annyiban viszont reményteli a helyzet, hogy ezek az arányok korábban még kedvezőtlenebbek voltak: a "futottak még" kategória jókora, 23 milliárd dolláros szelete tulajdonképpen az elmúlt évtizedben nőtt ki a semmiből.
A piacot továbbra is a Google uralja, ám középtávon több dolog is módosíthatja az erőviszonyokat. Ezek közül a legfontosabb, hogy a Facebook csak nemrég kezdett pénzt csinálni a saját platformjából, és már ebben a korai szakaszban is az AOL vagy a Microsoft súlycsoportjában játszik – valószínű, hogy belátható időn belül a digitális hirdetési piac második legnagyobb szereplőjévé növi ki magát. A Microsoft, a Yahoo és az AOL nemrég bejelentett értékesítési partnerségétől már kevésbé várhatók földcsuszamlás-szerű változások, de a három vállalat mégiscsak a piac 15 százalékát uralja, így az együttműködésnek biztosan lesz némi hatása az erőviszonyokra.

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.