A mikroblog szolgáltatás 100 milliónál is több blognak ad otthont, az utóbbi évek növekedése töretlen.
A Twitter, Facebook, Instagram hármas dominanciája mellett kissé kevesebb szó esik a Tumblr-ről, pedig az utóbbi években folyamatos növekedést produkál. A mára hazánkban is stabil törzsközönséggel rendelkező mikroblog már több mint 100 millió bloggal rendelkezik, amelyeken összesen 44,6 milliárd bejegyzés található meg.

Kellet az app  A 2007 februárjában David Karp és Marco Arment (utóbbi azóta kivált a cégből, hogy az Instapaperre koncentráljon) által elindított, befektetői csoportok támogatását élvező szolgáltatás sokáig nem lódult meg, bár két héttel az indulás után már 75 ezer felhasználóval rendelkeztek. Az első nagyobb ugrás 2009-ben következett be, amikor az alapítók felvásároltak egy rajongók által készített iPhone appot, a Tumblerette-et, majd ezt követően megjelent a Tumblr saját, hivatalos alkalmazása az App Store-ban.

Egyszerű - nagyszerű

Ennek, illetve a Facebookkal, illetve Twitterrel való összekötésnek köszönhetően 2010 júliusára naponta 25 ezer új felhasználó érkezett, az első komolyabb, 50 milliós határt pedig 2012 áprilisára érte el a Tumblr. A fejlődés tempóját jól érzékelteti, hogy március elején még 93 millión állt a számláló, vagyis alig egy hónap alatt 6 millió új blog indult el

A gyors gyarapodás nem véletlen: a Tumblr elsősorban azoknak szól, akik vizuális információkat osztanának meg a többiekkel, de nincs kedvük sokat bíbelődni a programozással, vagy a blog szerkesztésével. Éppen ezért egyfajta kibővített Twitterre hasonlít, mivel itt is lehet egymás posztjait lájkolni, és újra megosztani azokat, egy Tumblr létrehozása pedig pár kattintásból megvan. A látogatók nagy része (45%) az USA-ból érkezik, de a szolgáltatás rendkívül népszerű Brazíliában és Angliában is.

Mindössze 27 éves: David Karp a Forbes címlapján

Van benne üzlet  A Tumblr nem kizárólag a hipszter fiatalok és egyetemisták játszótere, sok vállalkozás felfedezte magának és próbálja az üzlet felfuttatására használni. Van közöttük hotel, divatcég, napilap, magazin, zenei kiadó, akik a megszokott közösségi oldalas jelenlétüket egészítik ki a Tumblr segítségével. A 2011 augusztusában 800 millió dollárra értékelt mikroblog egyelőre keresi a megfelelő üzleti formákat, eddig mindössze egyetlen kampány futott a felületén 2012 nyarán, amit 16 kísérleti hirdetés előzött meg.

David Karp a Bloombergnek adott interjújában egyértelműen a hirdetésekben lát lehetőséget, de csak olyan kreatív anyagok készítésére ösztönzi a cégeket, amelyek passzolnak a Tumblr adott tematikájához, inkább annak részeként jelenik meg, aminek eredményeként az erre érzékeny látogatók is könnyebben fogadják be az üzenetet.

Tipp: hogy jelenjen meg a weben egy vállalkozás? 
Hétéves lett a Twitter
Csak pozitívan: az Instagram is cenzúrába kezd

Bírálta az uniós Chips Act 2.0-t az ASML vezetője

Christophe Fouquet vezérigazgató szerint az európai csipiparnak nem beavatkozásra, hanem "bajnokokra" van szüksége.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.