A düsseldorfi bíróság helyben hagyta korábbi döntését, így egy jó ideig biztosan nem lehet Németországban Galaxy Tabot árulni. Az Apple dörzsölheti a markát.
Újabb mérföldkőhöz érkezett az a jogi csatározás, amelyet az Apple indított versenytársa ellen, mondván, hogy a Samsung Galaxy Tab több szempontból is az iPad másolata, és így sérti a kaliforniai cég érdekeit. A mostani bírói döntés helyben hagyta a korábbi, előzetes határozatot, miszerint Németország területén nem forgalmazható a dél-koreai gyártó tabletje.

Európai csatatér Amint arról a Bitport is beszámolt, augusztusban a düsseldorfi tartományi bíróság ideiglenes intézkedésével megtitotta a Samsung Galaxy Tab 10.1 táblagépek forgalmazását szinte az egész Európai Unió területén, mivel álláspontja szerint ezzel sértheti az Apple szellemi tulajdonjogait. Az Apple szerint a Galaxy Tab nem csak a formájában, de a felhasználói interfésze és csomagolása miatt is az iPad esetében alkalmazott megoldásra emlékeztet.


Az Apple szerint a Galaxy Tab 10.1 túlságosan hasonlít az iPad-re

A német bíróság első határozata arra alapult, hogy mivel az Apple az iPad-re vonatkozóan az Európai Unión belül úgynevezett közösségi formatervezési oltalommal rendelkezik, így az egész EU-ra kiterjedő hatállyal rendelkezhetett a forgalmazás leállításáról. Később azonban ezt a döntést megváltoztatták, mert az európai és a német jogszabályok többnyelvű elemzésével végül arra jutottak, hogy az említett ideiglenes döntés csak a Samsung német leányvállalatára vonatkozhat.

Kitiltva A mostani határozat egyelőre annyit jelent, hogy Németország területén egy jó ideig nem kerülhet a polcokra Galaxy Tab. És ez nem csupán az emlegetett 10.1-es verzióra vonatkozik, hiszen a múlt héten Berlinben megrendezett IFA-n ugyan bemutatták a kisebb, 7.7-es modellt, de a Samsung nem sokkal utána kénytelen volt eltüntetni a terméket a kiállításról.

A csatának természetesen ezzel sincs vége. A Samsung több úton is folytathatja a jogi háborút, de bárhogy is döntenek, várhatóan minimum hónapok múlva lehet új döntés az ügyben.

Mégis lehet árulni Európában a Galaxy Tabot - egyelőre
Felemás hete volt az Apple-nek a bíróságokon
Az Apple bíróság elé citálja a Samsungot

Még az Intelre is vonatkozik a rezsicsökkentés

Igaz, nem nálunk, hanem Írországban. Tavaly állítólag 30 millió eurót kapott az orosz-ukrán háború hatásának ellensúlyozására.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.