Az IDC adatai szerint csak az androidos gyártók tudtak növekedni, a Nokia pedig továbbra is lejtmenetben.
A 2013 első negyedévének globális adatairól már volt szó korábban, de érdemes az IDC legfrissebb, a nyugat-európai piacra koncentráló jelentését is megvizsgálni. E szerint Európa 2004 óta a leglassabb növekedést produkálta, aminek oka egyrészt az, hogy a 13%-al kevesebb hagyományos mobilt szállítottak le a gyártók, de ennél sokkal meglepőbb, hogy az okostelefonok piaca is visszavett a növekedésből. 

Android, előre!  Az androidos mobilok gyártói viszik a prímet, közülük is a Samsung emelkedik ki magasan, amely 2013 első negyedévében majdnem 20 millió mobiltelefont szállított le Európában, amivel majdnem a piac felét uralja. A 20 millióból 14,3 millió okostelefon, ami az előző év hasonló időszakához képest 31%-os növekedést jelent, de az összesített eladásokat tekintve szintén sikerült egy 10 százalékos növekedést összehozni az előző évhez képest. Az Apple található a második helyen 6,2 millió iPhone-al, ami 11 százalékos visszaesés 2012-höz képest, de ez még így is elég egy tisztes, 20 százalékos piaci részesedéshez. 

A gyártók összesített, illetve csak az okostelefonokra vonatkozó teljesítménye és piaci részesedése 
(forrás: IDC, a kép nagyítható)

A nem okos készülékek piacán a Nokia még mindig tényező, hiszen ezeknek a mobiloknak köszönhetően 6,1 millió készüléket produkáltak a finnek, ami 14 százalékos részesedést jelent, de ha csak az okos mobilokat nézzük, akkor már csak 1,6 millió darabról és 5 százalékos részesedésről beszélhetünk, ami 30%-os visszaesés 2012 első negyedévéhez képest. Az első ötben még két gyártónak (LG, Sony) maradt hely, ami azt jelenti, hogy a kínai cégek az európai piacon még nem számítanak komoly tényezőnek. 

Rekorder LG  Az LG megugrott, a számokból (2,5-2,4 millió darab mobil) pedig kiderülhet, hogy a koreaiak mindössze 100 ezer hagyományos készüléket szállítottak le. Az okostelefonokkal viszont félmillióról 2,4-re ugrottak, ami látványos, 380%-os növekedést hozott előző évhez képest. A Sony 3,2 milliója csak smartphone-okból tevődik ki, hiszen a vállalat már nem foglalkozik buta telefonokkal. A japánok az európai piacon ezzel a 3,2 millióval 100 százalékos növekedést hoztak össze 2012 Q1-hez képest, rajtuk kívül pedig érdemes még az egyéb kategóriát figyelni, ahol mindkét csoportban 30 százalék feletti visszaesést mért az IDC.

Először kelendőbb az okostelefon, mint a buta 
Képtelen lassítani a tabletpiac
Az Android és az iOS bekebelezte a piacot 

Jobb lesz attól a Claude, hogy kódjának 80 százalékát a Claude írja?

Igen, jobb lesz, hatékonyabb lesz – ám ez nem lesz ingyen. Az IT-irányítás, a biztonság, a megfelelés és a csapatkohézió is megszenvedheti.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.