A mai nap letöltéseinek sztárja egy tömörített állomány, melyben tizenhét Microsoftos prezentáció figyel: a redmondi vállalat Ecosystem Forum II rendezvényének anyagában több utalás található a Windows 8 pár újítására is. Töltse le, nézegesse - mi pedig kiemelünk és bemutatunk pár fontosabb tervet és elképzelést.
A tömörített fájlt kibontva egy Word dokumentum, és tizenhat PDF fogad (ezek valószínűleg XPS formátumból átkonvertált változatok). Ezek közül az egyikből az is kiderül, hogy valószínűleg egy HP alkalmazott hagyta őrizetlenül a pakkot, mivel a vízjelek egy részétől megszabadított bemutatók egyik oldaláról elfelejtették leradírozni az illető e-mail címét (arról még nem tudunk, hogy a kolléga azóta már pakolja-e a papírdobozt).

Kitekintés jobbra, kitekintés balra A dokumentumokból kiderül, hogy az új Windows fejlesztése még jócskán elméleti fázisban tart. Bár a diákon nem szerepeltek dátumok, az új operációs rendszer elkészítését három fázisba sorolta a Microsoft:
· Tervezés (megfogalmazástól az elképzelésig)
· Fejlesztés (az elképzeléstől a bétáig)
· Elkészítés (a bétától a végleges változatig)

Az idővonalon az Ecosystem Forum II rendezvényt elhelyezve kiderül, hogy még csak az első, tehát tervezési fázis közepén járunk. A fejlesztési fázis elején megtartandó harmadik Ecosystem Forum dátuma még nem nyilvános, de a tavaly decemberi és az idén áprilisi rendezvények között eltelt öt hónap alapján nagyjából kiszámítható, hogy a konkrét fejlesztések szeptemberben indulhatnak el. Ha tovább követik az öt hónapos ciklusokat, a béta valamikor 2011 június-júliusában készülhet el, míg a végleges Windows 8-ra jövő év októberéig kell várni.

A dokumentumok egyik érdekessége, hogy tisztán látszik benne a piaci útkeresés. Diák és elemzések sora foglalkozik a konkurens operációs rendszerekkel és eszközökkel, az Apple sikereinek tucatnyi táblázatot és grafikont szentelnek. Az összehasonlítások és tervek alapján úgy tűnik, az új Windowsban megpróbálják alkalmazni az Apple által meghonosított "szimplán csak működik" elvet, tehát minél egyszerűbb, gyorsabb, automatikusabb funkciókkal igyekeznek felruházni a rendszert.



Mindenki másképp csinálja


Üdvözlöm, Szabó János, indítom a gépét! A Windows 8 egyik vezérgondolata az identitáskezelés lesz, mellyel kapcsolatban teljesen újszerű fejlesztésekre is sor kerül. Az egyik ilyen azon alapul, hogy pár év múlva már teljesen egyértelmű lesz valamilyen kamera megléte a számítógépen, ezért a tervek szerint lehetőség lesz automatikus, arcfelismerés alapján történő bejelentkezésre is. Az alvó módra kapcsolt rendszer detektálja, ha a gép használatára jogosult felhasználó leül a gép elé, és magától elindítja a rendszert.



A gépem csak rám néz, és máris beenged

Későbbi diák szerint olyan elképzelések is szóba jöttek, hogy a kamera folyamatosan figyeli a felhasználót, és beállítható egy olyan üzemmód is, amikor a gép azonnal szünetelteti a futó alkalmazás futtatását, ha az illető feláll a székből.

Szintén fontosnak tűnik a rendszerindítás és -leállítás gyorsaságának növelése, de felhasználóbarátabbá faragják a hiba esetén szükségessé váló rendszervisszaállítást is: a "tiszta" reinstall mellett lehetőség lesz egy olyan újratelepítésre is, amikor megmarad minden személyes beállításunk.



Ez bizony egy Mac

Az Alma nyomában Úgy tűnik, nem csak elméletben foglalkoztak az Apple stratégiájával a rendezvényen, a dokumentumokban ugyanis több konkrét fejlesztés és ötlet alapul a Steve Jobs-birodalom sikerre vitt modelljein. Az egyik például az AppStore mintájára elkészítendő Windows Store. A Windows 8 tesztkonfigurációját ábrázoló kép pedig, mintha csak egy vadabb Mac koncepció lenne.

A Windows 8 egyébkjént már natív módon támogatja a multitouch érintőképernyőket, a különböző hardveres érzékelőket (a képernyő fényerejét automatikusan állítja a környezeti fényviszonyok alapján, vagy épp infravörös mozgásérzékeléssel ébreszti fel a rendszert). Fejlődik a hangvezérlés, és a hely-alapú szolgáltatásokra is nagyobb hangsúlyt fektetnek a Microsoft mérnökei. Ez utóbbit ráadásul trükkös módszerrel segítik: ha a Windows 8-at futtató gépben nincs GPS vagy más helymeghatározó eszköz, a rendszer folyamatosan figyeli a géphez kapcsolt egyéb eszközök, például mobiltelefonok, tabletek vagy egyéb GPS-szel rendelkező berendezések információit, és ezekből találja ki saját helyzetét.



Itt tartunk. A csillag egyébként nem vörös, hanem sötét narancsszínű

A teljes dokumentumot továbbra is egyszerűen le lehet tölteni, például ide kattintva. A Windows 8-as tervek mellett belenézhetünk például az Internet Explorer 9 fejlesztésének fázisaiba is, melyből kiderül: idén augusztusban már teljes funkcionalitású béta változat jelenik meg, a végleges verzió megjelenését az itt szerzett visszajelzések alapján állapítják majd meg.


Elképesztő változást hoz a félvezetőknél a memóriaárak eldurranása

A Gartner héten kiadott jelentése szerint idén közel ugyanannyit költ majd a világ memóriamodulokra, mint minden más félvezetőre összesen.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.