Úgy tűnik, megalapozottak voltak az iparág optimista várakozásai. Az Oracle februárban zárult negyedéve azt mutatja, az USA-ban már bizonyosan megkezdődött a kilábalási periódus. Ezen felbátorodva Larry Ellison alapító-vezérigazgató rögtön bele is rúgott egyet a rivális SAP-ba.

Csütörtökön tette közzé negyedéves pénzügyi jelentését az Oracle, a világ második legnagyobb szoftvergyártó vállalata. A számok jórészt egybeestek a pozitív piaci várakozásokkal. A jelentés legfontosabb részlete, hogy a cég szoftverlicenc-értékesítése új erőre kapott.

A Sun még ront | A vállalat összeredménye elmaradt a tavalyitól, de ebben már benne vannak a Sun-akvizícióhoz köthető költségek is, amelyek nyilvánvalóan rontották a számokat. A vállalat nettó eredménye 1,2 milliárd dollár, ami 10 százalékkal marad el a 2009-es értéktől. Mindeközben az összbevétel 17 százalékkal 6,4 milliárd dollárra nőtt. Az árfolyamhatás segített a növekedésben, de azt kiszűrve is 12 százalékos az emelkedés az egy évvel korábbi szinthez képest.

Mind az Oracle, mind a világgazdaság szempontjából a legörvendetesebb eleme a jelentésnek a már említett új licencértékesítések erősödése. Az árfolyamhatást és egyéb elemeket kiszűrve az emelkedés 5 százalékos volt, amire két éve nem volt példa a cégnél. Jóllehet az összbevétel szempontjából az 1,7 milliárd dollár nem a legjelentősebb tétel, de ennek a területnek a növekedése indikátorként mutatja az új igények, és ezen keresztül a teljes gazdaság élénkülését.

Trónkövetelés | Az applikációs szoftverek piacán óriási, 21 százalékos növekedést tudott felmutatni az Oracle. Ez azért is fontos, mert Larry Ellison, az Oracle alapítója és vezetője legendásan rossz viszonyban van az ezen a területen piacvezető SAP-val. Az eredmények ismeretében rögtön sietett is kijelenteni, hogy "az SAP sebezhető", és elérkezett az ideje, hogy letaszítsák a német vállalatot a régóta elfoglalt trónról. Ez egyébként idomul a vezető januárban megfogalmazott stratégiájához: minden riválist le akarnak igázni.

A felfokozott érzelmi állapot egyébként nem kizárólag Ellisonról mondható el, a tőzsdei szereplők ugyanis a hivatalos elemzői várakozásoknál is jobb eredményeket vártak az Oracle-től. Ezt igazolja az is, hogy a bejelentés előtt a cég papírjait kilencéves csúcson adták, majd az egyébként teljesen jó számokat tartalmazó bejelentést követően lefelé indult az árfolyam.

 

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.