Gyors innováció ■ A tavaly nyáron bemutatkozó HANA eddig igen sikeresnek tűnik, hiszen a vállalat teljes üzleti évére vonatkoztatott 160 millió euróval több mint másfélszeresen túlteljesítette a hozzá rendelt bevételi célokat. Az SAP az idén jóval 5 milliárd euró fölötti üzemi eredményre számít, köszönhetően többek között a HANA és a mobil portfólió menetelésének, azonban a legjelentősebb lépés mégis a Business Suite termékcsalád HANA-támogatásának gyakorlatba ültetése lehet.
Biztató kilátások ■ A lap a német vállalat technológiai vezetőjét idézi, aki szerint a Business Suite vállalatirányítási (ERP) eleméhez már 2012 negyedik negyedévében elérhetővé válik a HANA-támogatás, ami azt jelentené, hogy az SAP igen gyorsan halad a vonatkozó fejlesztésekkel, és nemsokára lerakja következő generációs alkalmazásplatformjának alapjait. Az ERP a Business Suite központi, talán legösszetettebb eleme, így a vele kapcsolatos eredmények különösen nagy jelentőséggel bírnak.
Az SAP a héten tette közzé a december 31-én lezárt pénzügyi év számait, amelyek több szempontból is rekordokat döntöttek: a vállalat 14,232 milliárd eurós összbevétele 14 százalékkal, 4,879 milliárd eurós üzemi eredménye pedig 88 százalékkal magasabb 2010-es teljesítményénél. Az SAP minden piacon két számjegyű növekedést könyvelhetett el, így Werner Brandt pénzügyi igazgató reálisnak nevezte a 2015-re kitűzött, 20 milliárd eurós bevételre és 35 százalékos üzemi nyereséghányadra vonatkozó célokat.
















