Ebben az évben további 2,1 százalékkal bővülhet az IT-outsourcing iránti kereslet. A Gartner legfrissebb elemzése szerint a piac leggyorsabban növekvő szegmense a cloud alapú szolgáltatásokhoz kapcsolódik.

Világméretekben az idén 251,7 milliárd dollárt költenek a vállalkozások informatikai outsourcingra, a tavalyi 246,6 milliárd dollár után. Az IT-kiszervezés piacán belül a leglátványosabb az elmozdulás a felhő alapú infrastruktúra szolgáltatások (IaaS) területén, ahol egyes szegmensekben közel 50 százalékkal is élénkülhet a kereslet – olvasható a Gartner jelentésében

251 milliárd dollár
felett költhetnek idén a cégek informatikai outsourcingra.
Az adatközponti outsourcing (DCO), amely tavaly a teljes IT-kiszervezési piac 34,5 százalékát képviselte már egyre érettebb szakaszába jut, ennek megfelelően nem annyira meglepő az erre a területre idénre előre jelzett 1 százalékos csökkenés. A Gartner elemzői szerint a DCO-n belül nagy átalakulás zajlik, ennek során a sokféle meglévő adatközponti feldolgozó rendszereket 2016-ig fokozatosan cserélik le az új modellekre, amelyekkel bővülhet az ügyfélkör. Az új rendszerekkel már nemcsak a nagyvállalati felhasználók, hanem a kis- és középvállalkozások is megnyerhetőek lesznek a szolgáltatás számára.

Nagy lehetőségek  Az alkalmazás outsourcing (AO) szegmense a piac átlagával nagyjából megegyezően 2 százalékkal növekszik az idén, értékben elérheti a 40,7 milliárd dollárt. További komoly bővülés előtt áll ugyanakkor még a terület, főleg a cégek korlátozott IT költségvetése és a meglévő alkalmazás portfolió kezelése, illetve megújítása miatt is. Utóbbi kapcsán a jövőben a vállalatok inkább az olyan szolgáltatások felé fordulnak, mint amilyen a szolgáltatásként igénybe vehető szoftver (SaaS). Igaz az elemzők szerint az egyedi alkalmazások sem tűnnek még el, sok felhasználó számára lesznek alapvető fontosságúak a későbbiekben is.

Ami az egyes földrajzi területeket illeti, miközben sok még a bizonytalanság az adósságválsággal terhelt Európában és veszített korábbi exporttempójából Kína is, a Gartner várakozásai szerint az IT-outsourcing szempontjából a leggyorsabb növekedés a feltörekvő ázsiai csendes-óceániai térséget jellemzi az idén. A régióban az ezekre a szolgáltatásokra fordított költés 2012-ben 1 százalékkal, 2013-ban pedig több, mint 2,5 százalékkal nőhet. Az ok, Japán Ausztráliát, Új-Zélandot, valamint kisebb mértékben Szingapúrt és Hongkongot leszámítva a térség többi országában még nagyjából most ismerkednek az outsourcing fogalmával. A IT-kiszervezés iránti kereslet a szóban forgó országokat az utóbbi 3-5 évben megcélzó tőkebeáramlás nyomán futott fel. Az ottani vállalkozások mielőbb fel akarnak zárkózni a többiekhez.

Visszaesőben Európa ■ Észak-Amerikában a fő hajtóerőt az outsourcing iránt az IT-költségek csökkentése jelenti, ez tartja a piacot 2016-ig folyamatos növekedésben. Mindeközben a már említett gazdasági okok miatt az egyik legnagyobb kihívást Európa jelenti majd. A nyugat-európai országokban 2012-ben 1,9 százalékkal esik vissza az IT-outsourcing szolgáltatások iránti igény. A versenyszféra szereplői a valódi versenyképesség-növelő beruházásaikat késleltetve egyelőre csak a szigorú költségcsökkentőkre szavaznak, míg az állami szektor is legfeljebb azokra a kiszervezésekre hajlandó költeni, amelyek a közvetlen hatékonyságnövelést és racionalizálást szolgálják.

A stratégiai szállítókat nem szabad félvállról venni
IT sourcing: kevesebb pénzből kell többet kihozni

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.