Megduplázta mobilinternetes ügyfélkörét az elmúlt egy évben a Telenor Magyarország, ennek nyomán eltolódás figyelhető meg a bevételek szerkezetében is. Összességében azonban a forgalmi és eredménymutatók, valamint a teljes ügyfélszám is csökken.
Tavaly május óta kétszeresére nőtt a mobilinternetes ügyfélkör a Telenor Magyarországnál, amit a társaság egyértelműen az utóbbi másfél-két év során korszerűsített Hipernet hálózatának tulajdonít – derül ki a cég ma közzétett idei második negyedéves üzleti jelentéséből. A mobilinternet-felhasználók száma május végére elérte az 564 ezret, szemben a tavaly májusi 272 ezerrel. 

- A mobilinternetből származó árbevételünk is több, mint megduplázódott 2011 júniusa óta. Számos új ügyfelünk a vezetékes internet helyett használja a Hipernetet, és biztosak vagyunk abban, hogy a még gyorsabb Hipernet 84 szolgáltatás tovább erősíti majd ezt a tendenciát – emelte ki az eredmények kapcsán Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója.
 
Hivatkozva a nehéz gazdasági környezetre, a második legnagyobb hazai mobilszolgáltató ugyanakkor nem tudott javítani sem a bevételi, sem az adó előtti eredménymutatóin, sőt ezek valamelyest elmaradnak az egy évvel korábbitól. Ami az egyes mutatókat illeti, az idei második negyedéves árbevétel 37,7 milliárd forint volt, ami 1,9 milliárd forinttal marad el az egy évvel korábbitól. Az eltérést elsősorban a hívásvégződtetési díjak januárban bevezetett hatósági plafonja okozta – áll az indoklásban. 

Bíztak a különadó eltörlésében  Az adózás előtti eredménymutatók közül a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) egymilliárd forinttal marad el a tavalyi hasonló időszakétól, míg az az árbevétel, a kamat és adófizetés előtti eredmény (EBIT) az alacsonyabb amortizációs költségeknek köszönhetően 3,3 milliárd forinttal haladja meg az egy évvel korábbit. A beruházásokra (CAPEX) az idei második negyedévben 3,3 milliárd forint jutott, majd másfél milliárddal több, a tavalyinál, ezzel kapcsolatban az optimizmusát a szolgáltató arra az azóta tévesnek bizonyult feltételezésre alapozta, hogy a kormány az év végével eltörli a távközlési különadó terheit.  

Az előfizetések száma viszont a hazai piacon lassan másfél-két éve tapasztalható tendencia alapján a Telenornál is csökken, a második negyedévben 65 ezerrel, 3 millió 445 ezerre, éves összevetésben 3 százalékos a zsugorodás. A negatív irányú változást a cég még azzal indokolta, hogy rövidebb érvényességi idejű feltöltőkáryákat vezetett be. Az egy előfizetésre jutó, forintban számított átlagos havi árbevétel (ARPU) pedig 3,7 százalékkal csökkent, ami részben a januártól csökkentett hívásvégződtetési díjnak a számlájára írható.

Bekapcsolta az utánégetőt a Telenor
Mostantól ketyeg a telefonadó

Az MI-szerverek gyorsan kicsapják a biztosítékot

A Gartner jelentése szerint jövőre már több energiát fogyasztanak a ChatGPT és társai futtatására szolgáló gépek, mint a hagyományos szerverek. Nagy gond viszont, hogy ezt a rohamot nehezen tudják kiszolgálni az elektromos hálózatok.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.