A Microsoft bejelentése szerint egyetlen nap alatt több mint egymillió példányt töltöttek le a felhasználók a Windows 8 nyilvános béta változatából.
Hirdetés
 
Mindössze egy nappal azután, hogy a Microsoft nyilvánosan letölthetővé tette következő operációs rendszerének béta verzióját, a Windows 8 Twitter-csatornáján megjelent az egymillió letöltést ünneplő üzenet. Ez a tempó már jóval gyorsabb, mint a tavaly szeptemberben kiadott fejlesztői előzetes változat esetében. Az általunk is tesztelt, kifejezetten "jelzés értékű" funkionalitással rendelkező verziót szeptembertől decemberig összesen 3 millióan töltötték le, ám a mostani béta már ezen a hétvégén átlépheti a hárommilliós számot.

A kíváncsiság ereje Az érdeklődés igazi nagyságáról persze akkor lehetne képet alkotni, ha a Microsoft a Windows 7 egykori bétájával kapcsolatban is kiadott volna hasonló statisztikákat. A 2009 januárjában megjelentetett betekintőről csak az szolgálhat irányadóul, hogy annak idején 2,5 milliós felső letöltési határt szabott a redmondi vállalat, melyet néhány héttel később oldott fel, így csupán sejteni lehet, hogy az előző operációs rendszer tesztverziójából nem töltöttek le ennyit.



Steven Sinofsky szerint mindenesetre a mostani folyamat hasonló lesz a Windows 7 bevezetéséhez: a friss bétát már a szinte teljes funkcionalitású Release Candidate követi a kiadás előtt szinte hetekkel, majd a Release to Manufacturing változat következik, amelyet már a számítógépgyártóknak és OEM-partnereknek szállítanak. Ennek időpontjáról azonban továbbra sincs információ, többen október-november környékére teszik a legvalószínűbb megjelenési dátumot.

A portálokon, vagy épp Facebookon megjelenő első reakciók vegyesek a Windows 8 fogadtatásáról. Hazai tesztelőktől leginkább hiányosságok említését láttuk, a panaszkodók legtöbbje a régebbi hardverek inkompatibilitását, az eszközmeghajtók hiányát említette. Többen attól tartanak, hogy a végleges változat megjelenésekor is kénytelenek lesznek bizonyos alkatrészeket, például grafikus vezérlőket kicserélni a támogatottság hiánya miatt.

A szerver nem tablet A kliensgépekre, tehát PC-kre és tabletekre szánt rendszer mellett a Windows 8 Server bétája is elstartolt. Az első tesztelői visszajelzések pozitívak: a cio.com szakértője szerint ugyan a Metro felhasználói felület nem épp szerverekre szabott élmény, ám kiiktatható. A telepítéskor eleve ki kell választani, hogy egy alapszintű (core), vagy teljes installációt szeretnénk, ráadásul a teljes telepítés után később is választhatjuk azt az opciót, hogy a grafikus felületet leradírozzuk, így csökkentve a támadási felületet, a komplexitást és az erőforrásigényt.

A Server Manager alkalmazás viszont egyre fejlettebb, a rendszert kipróbálók véleménye szerint egyre több funkció érhető el belőle központilag a szerver irányításához. A szervereket csoportokba rendezve, kötegelve is kezelhetjük, amely a kiszolgálók szerepe szerint kategorizált, gyorsabb és hatékonyabb felügyeletet biztosít. Bővült a Hyper-V virtualizációs lehetőségeinek tárháza, sokrétűbb például a virtuális magánhálózatok biztonságának kezelése, valamint a szerverek közötti kommunikáció titkosítása. Megjelent az NTFS fájlrendszer felújított változata, a Resilient File System (ReFS) is, amely az adatok írásában hozhat nagyobb biztonságot és rugalmasságot.

Windows 8: teszteltük a skizofrén szépséget
A Windows Live meghal a Windows 8 születésekor?
Alaposan bekeményít az új SkyDrive

Az MI legnagyobb hazugsága, hogy már eldőlt a fejlődés iránya

Lehet, hogy a mesterséges intelligenciával építegetett "megfigyelőgazdaság" és a kollektív szorongás hosszú idő után ismét közös fellépésre ösztönzi majd az munkavállalókat – olvasható a Guardian friss riportjában.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.