A Dell csak idén februárban hozta létre önálló szoftveres részlegét, ám az eltelt időszakban már a harmadik nagyszabású cégfelvásárlással erősítette meg az új üzleti egységet.
A Dell rohamléptekkel halad saját profiljának átalakításával, amelynek célja, hogy általános informatikai megoldásszállítóvá váljon. A cég vezetői nem győzik hangsúlyozni, hogy a PC-piacról továbbra sem akarnak kihátrálni, amelynek a Dell továbbra is a harmadik legnagyobb szereplője, de folyamatosan nyesegetik a kevéssé nyereséges konzumer termékvonalakat. Ezzel párhuzamosan a szerverek és tárolók mellett egymás után jelentik be az újabb szolgáltatások beindítását és a felvásárlásokat, amelyekkel a vállalati megoldások portfólióját bővítik, így utóbbi egyre meggyőzőbb teljesítményt nyújt a folyamatosan gyengülő PC-üzletág mellett.

Virtuális előnyök A legutóbbi tranzakció a Wyse Technology hétfőn bejelentett felvásárlása, amelynek révén a Dell hardveres és szoftveres vékonykliens-technológiák, illetve desktop virtualizációs megoldások tulajdonosává válik. A vételárat a felek nem hozták nyilvánosságra, de a Bloomberg bennfentes forrásai szerint az 1 milliárd dollárt közelítő összegről van szó, míg mások csak fele annyit valószínűsítenek. A Dell így is már a második nagy értékű üzletet hozta tető alá  három héten belül, miután március közepén bejelentette a vállalati hálózatbiztonsági megoldásairól ismert SonicWALL akvizícióját, februárban pedig megszerezte a virtuális és cloud környezetek biztonságával foglalkozó AppAssure-t.

Dell: már nem vagyunk PC-gyártók!
Titokban 1,25 milliárd dollárt költött a Dell

A három évtizede működő, kaliforniai székhelyű Wyse jenleg 3 ezer viszonteladó partnerrel rendelkezik, több mint 20 millió eszközt értékesített, a szoftveres megoldásokat is beleértve pedig nagyjából 200 millió felhasználó van közvetett napi kapcsolatban a cég valamelyik termékével a virtuális asztali operációs rendszerek felületén keresztül. A felvásárlás az első vélemények szerint jó ütemű lépés volt a Dell részéről, mivel hatékony segítséget jelenthet benne, hogy újabb üzleteket építsen saját gyártású PC-inek jelenleg is igen masszív bázisára.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.