Nemrégiben még elképzelhetetlen volt, hogy egy videojáték söpörje be a legnagyobb nyitóbevételt a szórakoztatóiparban, pedig a Call of Duty-nak ez már másodszor sikerül.
Az Activision Blizzard kiadó "Call of Duty: Black Ops" című játéka a héten került a boltokba, és már az első napon összesen 360 millió dolláros bevételt termelt. Ez nem csak a játék előző részének 310 milliós eredményét előzi meg, de jobb a hollywoodi szuperprodukciók teljesítményénél is: az Avatar például 72 millió dollárt hozott a mozikban a nyitó hétvégén.

A számok akkor is meggyőzőek, ha figyelembe vesszük, hogy a játék ötször annyiba kerül, mint egy mozijegy. Az Avatar későbbi összbevétele egyébként 2,8 milliárd dollár volt, amit rajta kívül egyetlen filmnek sem sikerült megközelítenie, míg a vele körülbelül egyszerre megjelent "Call of Duty: Modern Warfare 2" bevételei mostanra már túlhaladták ezt az összeget.

A játék tavaly novemberi kiadásából 4,7 millió példány fogyott el az első napi értékesítés során, míg a Black Ops-ból 5,6 millió darab kelt el.  Valószínűleg PC-s változat ennek csak töredékét teszi ki, bár így is többszázezres tételről van szó.

MIT: egészen hihetetlen arányban fuccsolnak be az MI-projektek

Egy friss kutatás szerint nem magával a technológiával van probléma, hanem a túlzott elvárásokkal és a hibás integrációs megközelítésekkel, ami azonban az elképesztő összegű befektetések megtérülését is kérdésessé teszi.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.