Az újabb Office programokban bevezetett újfajta menürendszert veszi át a Windows 8 Intézője, nemrég kiszivárgott képernyőfotók tanúsága szerint. Nézegessen titkos(nak szánt) screenshotokat és örvendezzen vagy rémüldözzön kedve szerint!
Amikor a Microsoft fejlesztői szerint az Office programok fejlécében túlságosan elburjánzottak a menük és különféle eszköztárak, bevezették a szalagokat, ám a tematikusan elrendezett, aktuális funkciók szerint váltakozó menüsorokat felemás siker fogadta. Bár a próbálkozást mindenki dícséretesnek tartotta, egy teljesen új logikát kellett megtanulnia azoknak, akik addigra betéve tudták, hogy a "Nézet" menü hanyadik pontja a nyomtatási kép, és szinte automatikusan navigáltak az alul külön kinyitható rajzeszközökhöz.

Eternus CS800: hatékony adatbiztonság deduplikációval (x)

Sokan úgy látták, és úgy vélik ma is, hogy a szoftverek ezzel némelyest visszavették a kontrollt a felhasználótól. Nekik nem lesz túl jó érzés végignézni a következő képernyőfotókat, az új Office feltétlen szerelmesei azonban mindenképpen örülnek majd a hírnek, hogy a jelek szerint az új Windows ablakaiba is bekerülnek a szalagok.

Szalagos Intéző Elsőként itt egy kép a Windows egyik leggyakrabban használt ablakáról, az Intézőről. A szürke és narancsszínű karikáktól nem kell megijedni, a build korai állapota miatt az ikonok helyét még ezek az úgynevezett placeholderek, általános helykitöltők foglalják el.

Windows 8 kiszivárgott képernyőfotó
Windows 8 kiszivárgott képernyőfotó

A legfontosabb funkciók három menüpont (Home, Share, View) alatt csoportosulnak, ám a Microsoft még mindig nem tud elszakadni az egyablakos megoldástól, így aki még DOS-on szocializálódott, továbbra is inkább a Windows Commandert vagy valamelyik klónját fogja előnyben részesíteni. A menük mindenesetre a jelenlegi munkafázisban így néznek ki:

Windows 8 kiszivárgott képernyőfotó
Windows 8 kiszivárgott képernyőfotó

Alkalmazkodom, tehát vagyok Az Office 2010-hez hasonlóan itt is találunk példát a dinamikus szalagokra, amelyek csak speciális ablakok megnyitásakor jelennek meg. Ilyen például a Library Tools, a Picture Tools vagy a Disk Tools.

Windows 8 kiszivárgott képernyőfotó
Windows 8 kiszivárgott képernyőfotó

Szintén az új Office felhasználóinak lehet ismerős a legfrissebb Fájl menü, ahol egy csomó főbb funkció csoportosul egymás alatt.

Windows 8 kiszivárgott képernyőfotó
Windows 8 kiszivárgott képernyőfotó

A képeket elsőként megjelentető Within Windows szakértői azt még nem tudják, kikapcsolható lesz-e a szalagos megjelenítés, bár arra mutató jeleket már találtak, hogy a különféle Windows felületeken másképpen néz majd ki a megoldás. További képeket a withinwindows.com cikkjében lehet nézegetni.

Tények és pletykák: milyen lesz a Windows 8?
Windows Intune: itt a Microsoft menedzsment-svájcibicskája
4+1 tipp a lassú PC-k felturbózására

Elképesztő változást hoz a félvezetőknél a memóriaárak eldurranása

A Gartner héten kiadott jelentése szerint idén közel ugyanannyit költ majd a világ memóriamodulokra, mint minden más félvezetőre összesen.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.