Ábrahám Péter, a Bonafarm csoport informatikai vezetője lett idén "Az Év CIO-ja". A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége által alapított díjat szerdán az egyesület hagyományos éves Infohajó rendezvényén adták át.
A Bonafarm csoport IT, beszerzési és integrációs igazgatója, Ábrahám Péter kapta idén a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) által alapított "Az Év CIO-ja" díjat. Idén tizenegyedik alkalommal írta ki a szervezet a pályázatot, amelynek elbírálásáról független szakmai zsűri döntött.

A szakmai zsűriben szakmai szervezetek – a VISZ mellett az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), a Magyar Projektmenedzsment Szövetség –, az NFM Infokommunikációs Államtitkársága, valamint a hazai szaksajtó képviselői, köztük a Bitport is képviseltette magát. 

A zsűri két körben választotta ki a díjazottat. Először a hazai cégektől és a zsűritagoktól beérkező egyéni javaslatok alapján kialakította a díjra esélyes CIO-k egy szűkített körét, és őket – idén nyolc informatikai vezetőt – felkérte rövid pályázati munka írására, majd a jelölteket személyesen meghallgatva hozta meg a döntését.

Üzleti háttérrel lett IT vezető Ábrahám Péter rövid szakmai pályafutással a háta mögött kapta meg a rangos elismerést:  2010. január óta dolgozik a Bonafarm csoport informatikai vezetőjeként (angol elnevezéssel Chief Information Officer - CIO), korábban a cégnél üzleti integrációs projektekkel foglalkoztott. Ábrahám Péter 1979-ben született, 2003-ban végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen okleveles villamosmérnökként, majd elvégezte a közgazdász képzést, illetve a posztgraduális bankinformatika szakot is. 

2003-ban kezdett el dolgozni az Accenture-nél tanácsadóként, főként a kontrolling terület részére készített üzleti intelligencia megoldásokat. 2006-ban csatlakozott a mai Bonafarm csoport holding cégéhez. A tulajdonos ekkor határozta el, hogy az addigra összeállt cégek tevékenységét összehangolja és az ebben rejlő szinergiákat kiaknázza.

A Bonafarmnál először a különféle üzleti területek integrációs lehetőségeinek felkutatása volt feladata. Az integrációs lehetőségek beazonosítását követően a tulajdonos és a csoport felsővezetése több területen holding-szolgáltató központ kialakítását kezdeményezte. 2010-től lett felelős a csoport informatikájáért és beszerzési szervezetfejlesztéséért.

Csoport szinten  Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója magánbefektetőként 2000-ben hajtotta végre első cégfelvásárlását az élelmiszergazdasági szférában. Mára a Bonafarm Csoporthoz tartozik az élelmiszerfeldolgozó iparágban piacvezetőnek számító Pick Szeged Zrt., a Sole-Mizo Zrt., a borágazatban tevékenykedő Csányi Pincészet Zrt., valamint a növénytermelési és állattenyésztési tevékenységet végző Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt., a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt., a Fiorács Kft. és a takarmánygyártást végző Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. 

A csoportszintű stratégia kialakítása és az együttműködés összehangolása a 2009 végén alapított Bonafarm Zrt. feladata. A csoport éves árbevétele meghaladja az 500 millió eurót, a cégcsoporthoz tartozó vállalatok több mint 5500 főt foglalkoztatnak.

A Bonafarm csoporthoz tartozó társaságok korábban teljesen önálló és egymástól független, heterogén informatikai rendszereket és szervezetet működtettek. 2009-ben született döntés arról, hogy SAP vállalatirányítási rendszert vezessenek be a csoportban, és arról is, hogy csoportszintű IT szolgáltatásokat alakítanak ki. 2010-ben kezdődött egy cégnél a vállalatirányítási rendszer bevezetése, idén év elejére pedig öt cégnél futott élesben az SAP.

Újratervezték a teljes informatikai infrastruktúrát is, amelyet 10 hónap alatt implementáltak . A közös infrastruktúra üzemeltetésére egységes kiszolgáló csapatot hoztak létre, a Bonafarm által nyújtott IT szolgáltatásokért pedig a csoporthoz tartozó cégek szolgáltatási díjat fizetnek. A Bonafarm IT szervezete jelenleg az ERP kompetencia központból, illetve az infrastruktúra üzemeltetéséből áll, a két csoport vezetői alatt összesen huszan dolgoznak.

 
Braun Péter, a VISZ elnöke adta át a díjat Ábrahám Péternek
 
Csapatmunka  Ábrahám Péter pályázatában úgy fogalmazott: ha a cégvezetés résza akar lenni, akkor a CIO-nak érteniie kell az adott üzlet működését, fő folyamatait, a gazdasági környezetet és nem szűken az informatikai rendszerekkel foglalkoznia. Az IT területen csapatmunka szükséges, nem lehet egy-egy kolléga önállóan sikeres. A Bonafarmnál elért sikereket is a csapat eredményének tekinti, amihez ő a kollégák időben történő bevonásával, a célok tiszta kommunikációjával tett hozzá.

Szintén siker volt a szolgáltatás alapú számlázási rend kialakítása és elfogadtatása az üzlettel. Sikerült azon felsővezetők számára is közelebb hozni és érthetővé tenni az informatika szerepét, akik korábban csak egy nagy homályos költséghelyként látták azt - tette hozzá az Év CIO-ja. 

Ábrahám Péter jelenlegi legfontosabb feladatának azt tartja, hogy olyan rendszert teremtsen, amely képes folyamatokra lebontva megállapítani, hogy mekkora az IT támogatásának költsége; egy ilyen rendszer esetén ugyanis sokkal könnyebb és gyorsabb döntéseket lehetne hozni egy-egy projekttel kapcsolatban.

Szűkös, de forradalmi idők a vállalati IT-ben
A kulcsemberek jelentik a legnagyobb kincset a vállalati IT-ben

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.