A vállalati hálózatok fejlődésében komoly változások történtek az elmúlt időszakban, annak ellenére, hogy számos országban stagnálnak az informatikai beruházások. Az IT szolgáltatóknak komoly kihívást jelent lépést tartani ezekkel a változásokkal és technológiai újításokkal, miközben gondosan meg kell választaniuk az alkalmazott technológiákat, vigyázniuk kell meglévő beruházásaik értékére, valamint megfelelő fejlesztési célokat kell kijelölniük az üzleti projektekkel összhangban.

A hálózati technológiák területén három meghatározó trend figyelhető meg: a konvergencia, az elosztott architektúrák, valamint a szoftverdefiniált hálózatok (SDN). Ezek az irányvonalak nem új ötletek, ám mostanra vált elég éretté a technológia ahhoz, hogy szélesebb körben is elterjedhessenek. Emellett a nyílt szabványokra épülő megoldások alkalmazása megfelelő alternatívát jelent: költséghatékony, és nem láncolja magához a felhasználókat. Amint a vállalatok informatikai igazgatói is átdolgozzák hálózatfejlesztési stratégiáikat, hogy kiaknázzák az innovatív megközelítések előnyeit a tradicionális architektúrákkal szemben, úgy fogják megváltoztatni a piacot a friss és alacsonyabb költségű megoldások.

Konvergencia ■ A konvergencia nem teljes mértékben hálózati kérdés, mégis nagy hatással van a hálózatok kezelésére. Korábban, a hagyományos informatikai rendszerekben többnyire egymástól független rendszergazdák felügyelték a hálózatokat, szervereket és tárolókat, és nehézkesebbek voltak az informatikai folyamatok. A virtuális infrastruktúrák megjelenésével ugyan nőtt a rendszerek hatékonysága és rugalmassága, ezzel párhuzamosan azonban olyan gyakorlati problémák jelentek meg, mint például az eltérő technológiák összehangolása. A virtualizáció során a rendszergazdák jellemzően tradicionális megközelítéssel először kiválasztották a megfelelő szervereket, hálózati eszközöket és tárolókat, az infrastruktúra kezelését azonban a meglévő rendszerfelügyeleti eszközökkel próbálták megoldani, amelyeket viszont többnyire egyedi platformokra fejlesztettek.

Az utóbbi években kezdett elterjedni a konvergens infrastruktúra, a szerverek, tárolók és hálózati eszközök olyan integrált rendszere, amely egységesen egyetlen szoftvereszközzel felügyelhető és lehetőséget kínál a virtuális alkalmazások és privát felhők működtetésére is. A konvergens infrastruktúra legfontosabb jellemzői a modularitás, az egységes üzemeltetés és a rugalmas integráció. Egy igazán konvergens megoldásnak azonban támogatnia kell a hálózati eszközök gyártóinak rendszergazdái mellett a szervereket felügyelő rendszergazdákat is: azaz a szerverek rendszergazdáinak is hozzá kellene férniük a hálózathoz, ahogy a hálózati szakemberek is hozzáférnek a kiszolgálói infrastruktúrához.

Szoftverdefiniált hálózatok ■ Annak ellenére, hogy a technológia még gyerekcipőben jár, a szakemberek szerint a szoftverdefiniált hálózatok (SDN) a szervervirtualizációhoz hasonlóan forradalmasíthatják a hálózati megoldásokat. A hagyományos megoldások alacsony rugalmassága miatt a fejlesztőknek eddig kevés lehetőségük volt a hálózati eszközök működésének módosítására - így a mélyebb integráció biztosítására az alkalmazások és a hálózati infrastruktúra között -, és nem irányíthatták a hálózaton folyó adatforgalmat.

Az SDN megjelenésével a rendszergazdák már szabályozhatják a hálózati adatfolyamot: egyetlen felületről felügyelhetnek egy teljes, több kapcsolóból álló hálózatot, amely rugalmasan alakítható és képes lépést tartani a folyamatosan változó vállalati elvárásokkal és igényekkel. Az SDN koncepciója viszonylag újnak számít, ám előnyei így is egyértelműek: csökkenti a rendszergazdák függőségét a drága hálózati kapcsolóktól és útválasztóktól, könnyedén menedzselhető, valamint lehetővé teszi az olcsóbb hardverelemek is használatát is.

Elosztott architektúrák ■ A megnövekedett vállalati adatmennyiség tárolása és elemzése, az alkalmazottak mobilitás iránti igénye, valamint a virtualizációnak és számítási felhőknek köszönhető egyre nagyobb adatforgalom azt eredményezi, hogy a legtöbb vállalati hálózat hamarosan elavulttá válik. A hagyományos monolitikus hálózatok eredeti célja a hatékony lineáris adatáramlás biztosítása; nem az említett új funkciók ellátására és megváltozott igények kiszolgálására tervezték őket. Bővítésük általában költséges és bonyolult folyamat, ezért a vállalatok ritkán vállalkoznak a teljes cserére. Nem beszélve a bizonyos gyártóktól való függőségről, mint aktuális problémáról.

A könnyebben bővíthető alternatív megoldások mostanában kezdenek elterjedni a piacon, melyek skálázhatósága olcsóbb Ethernet hálózati kapcsolókkal, rugalmasabban oldható meg, emellet megbízhatóbbak, és nagyobb teljesítményt és adatforgalmat biztosítanak. Az elosztott architektúrák között is léteznek azonban olyan zárt megoldások, amelyek az ügyfeleket magukhoz láncolva saját szabványokat, protokollokat és operációs rendszereket alkalmaznak, így a hálózat a külső rendszerekkel ugyanúgy nem működik együtt. Csupán a nyílt szabványokra épülő megoldásoktól válik rugalmasabbá a rendszer, így az aktuális igényeknek és költségkeretnek megfelelően korlátlanul alkalmazható szinte bármilyen eszköz.

A hálózati fejlesztések gyors üteme valóban izgalmas lehetőséget biztosít az IT szolgáltatók és vállalatok számára. A nyílt szabványok, keretrendszerek és architektúrák terjedése vezetett ahhoz a felismeréshez, hogy a zárt szabványokra épülő modellek nem a felhasználók érdekeit szolgálják. Így egyre nő az olyan új megoldások iránti igény, amelyek rugalmas és költséghatékony választ adnak jövőbeni kihívásokra.