Az Informatika a Társadalomért Egyesület június első két napján a Parlamentbe várja mindazon szereplőket, akik munkájukkal hozzájárulnak az infokommunikáció társadalmi előnyeinek kiaknázásához. A szervezők a civil szervezetek és költségvetési szervek számára ingyenes rendezvényre a versenyszféra képviselőit is várják, hogy minél szélesebb körű párbeszéd alakulhasson ki az infokommunikáció társadalomra gyakorolt jótékony hatásairól, és a lehetségek kiaknázási módjáról.
Tessék interpellálni ■ Az első nap a nyitóelőadásokat követően a résztvevők parlamentáris formában kérdéseket tehetnek fel a kormányzati döntéshozóknak az információs társadalom építésének kérdéseiről, ismertethetik a témával kapcsolatos álláspontjukat, bemutathatják szervezetüket.

A második napon a plenáris előadásokat követően a résztvevők öt interkatív szekcióbeszélgetés közül választhatnak: a rövid témafelvezetéseket követően a szervezők a résztvevők hozzászólásaira, vitájára épülő hasznos eszmecserében bíznak.
Az esemény valamennyi elhangzott felvetéséről és megállapításáról szakmai összefoglaló készül, amely az egyesület reményei szerint iránymutató lesz a jövőbeni döntésekhez.CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?